Alain-Fournier gyönyörű, nosztalgikus regénye egyike az európai nagyromantika utolsó fellobbanásainak, vagy talán előfutára egy soha ki nem teljesedett kisérletnek, amely magasabb szinten, modernül, lélekelemző módszerrel próbálta újjáteremteni a romantikát… Alain-Fournier – aki huszonnyolc évesen, az első világháború legelső áldozatai között esett el – nem a valóságot légiesíti álommá, hanem az álmot varázsolja valósággá, hiszen a gyereklélekben – Augustin Meaulnes és a kicsi Seurel képzeletében – álom és valóság egy, az álom a tapintható valóság elevenségével él és követel, s a mindennapi valóságot álommá színezi a misztériumot sejtő, a játékot komolyan megélő gyerekfantázia… Augustin Meaulnes egy éjszaka eltéved, és rábukkan a titokzatos birtokra. Csodálatos élményekkel és egy kamasz-szerelem gyötrő-gyönyörű terhével tér haza. Esztendőkön át keresi hiába a titokzatos birtokot. Felnőtt korában aztán az élet felkínálja neki a gyerekkor csodáját, de az már felnőtt valósággá szikárul, nem lombosítja többé a másik valóság, a gyerekkor mese-valósága… Elfut az élet csodája elől az álom-csoda után, de nem lelheti fel soha, hiszen gyerekkorával az is eltűnt visszahozhatatlanul… Megjelent A titokzatos birtok címmel is.

Jo March nem is lehetne boldogabb: van két kisfia, ráadásul egy tucat tanítványa a plumfieldi rendhagyó iskolában, melyet férjével, Bhaer professzorral együtt vezet. Ám a fiúknak megvan az a tulajdonságuk, hogy örökké bajba keverednek, még akkor is, ha a jószívű, kedves Marchék viselnek gondot rájuk. Zűrzavar és kalandok kísérik a fiúk útját, amíg megtalálják helyüket Plumfield közösségében. A March család kalandjai tehát folytatódnak…

Vidám sürgés-forgással kezdődik Louisa May Alcott lebilincselő meséje: esküvőre készül a család. Három év telt el a Kisasszonyok óta, felserdültek a March lányok, és nagy várakozásokkal tekintenek a jövőbe. Meg az új asszonyok gondtalan derűlátásával vág neki a házasságnak, de mikor rá kell jönnie, hogy a családi élet nem egy szakadatlan ünneplés, anyja szelíd, de határozott irányításával és kijózanító tapasztalatokkal felvértezve igyekszik elérni a családi és anyai boldogságot. Húga, Jo felölti a „tollnoki toalettet”, és ismét megostromolja az írói hivatás csúcsait, Amy, a kis „dáma”, a művészetnél is nagyobb értékekre bukkan rá külföldi utazásai közben. Csupán az alázatos kis Beth nem kívánkozik sehova a családi otthon falai közül, és bár az ő terhe a legnagyobb, végül ő is megtalálja a békét. Ez a meglepetésekkel teli, megható és mulatságos könyv méltó betetőzése a kedves „kisasszonyok” történetének.

Hála az öreg Mr. Laurence örökségének, tíz évvel az alapítás után Plumfield főiskolává nőtte ki magát. A régi növendékek ifjakká, illetve bájos és törekvő fiatal hölgyekké serdültek, akik a maguk útját járják a nagyvilágban. Ám egy fiatalnak ugyanannyi a gondja-baja, mint egy gyereknek, és ilyenkor kiderül, hogy ők még mindig Jo „fiai”.

A March család négy lánya – Meg, Jo, Beth és Amy – számára nehéz idők járnak. Édesapjuk az amerikai polgárháborúban szolgál, anyjuk otthon igyekszik elfogadható életet teremteni. Sok megpróbáltatást és jó pár örömteli fordulatot végigélve, a lányokból igazi kisasszonyok válnak a történet végére.

A Ward nővérek sorsforduló előtt állnak: Maria, Sir Thomas Bertram felesége és a mansfieldi kastély úrnője; nővére a helybeli lelkész neje; a legfiatalabb, Frances, egy nagytermészetű, de kis jövedelmű tengerésztiszt feleségeként kilenc gyermek anyja. Legnagyobb leányát, Fanny Price-t az a szerencse éri, hogy a mansfieldi kastély fényűző környezetében „szegény rokonként" nevelkedhet. Hogyan lesz a szépséges lányból sok-sok könnyes éjszaka után egy csélcsap úriember szerelme, s vajon sikerül-e annyi megpróbáltatás után végre révbe érnie? Egy újabb éles eszű Austen-hősnő, akit nem felejtünk el egykönnyen.

Szerelmek és félreértések klasszikus meséje a XVIII. századvégi Angliából. Az öt Bennet nővér élete a férjkeresés jegyében zajlik: anyjuk megszállottan próbálja biztosítani számukra a megnyugtató jövőt valami pénzes – és lehetőleg rangos – férfiú mellett. Csakhogy a jó eszű és éles nyelvű Elizabeth szélesebb perspektívákban gondolkozik, és ebben apja is támogatja őt. Amikor Mr. Bingley, a módos agglegény beköltözik az egyik szomszédos birtokra, felbolydul a Bennet-ház élete. A férfi előkelő londoni barátai és a vidékre vezényelt nyalka, ifjú katonatisztek közt bizonyára számos udvarlója akad majd a lányoknak. A legidősebb lány, a derűs és gyönyörű Jane úgy tűnik, meghódítja Mr. Bingley szívét. Ami Lizzie-t illeti, ő megismerkedik a jóképű, és látszólag igencsak dölyfös Mr. Darcyval, és máris kezdődik a nemek ádáz csatája. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Elizabeth nem várt házassági ajánlatot kap a Bennet-vagyont öröklő unokatestvértől, és amikor Mr. Bingely váratlanul Londonba távozik, magára hagyva a kétségbeesett Jane-t, Lizzie Mr. Darcyt teszi felelőssé a szakításért. Ám egy Lydiával kapcsolatos családi válsághelyzet hamarosan ráébreszti hősnőnket arra, hogy mindvégig balul ítélte meg ezt a büszke férfit… Eredeti hangú, máig modern, magával ragadó történet, melyben magunkra ismerhetünk.

Jane Austen regényeiben a vidéki angol úri családok hétköznapjai, szűkre szabott társasági élete és érzelmi bonyodalmai elevenednek meg. A csupán néhány gesztussal teljes jellemmé felépített hősei felett az írónő mindvégig bölcs humorral és szelíd iróniával ítél és ítéltet. A legérettebbnek és legjobbnak tartott Austen-regény, a Meggyőző érvek hősnője, a már nem fiatal, vénlánysorsába beletörődött Anne Elliot nyolc év után véletlenül újra találkozik egykori vőlegényével, az immár meggazdagodott tengerésztiszttel…

Van-e örökzöldebb téma, mint a csillapíthatatlanabb szerelemé? Soha nem múló szerelem, önfeláldozás és becsület drámája bontakozik ki Bródy Sándor kisregényeiből. A magyar Zolaként is emlegetett kiváló író, drámaíró Bródy magánéletében sem volt ismeretlen a két asszonyhoz tartozás. Előnyös külsejének, írói tehetségének és erős kisugárzásának köszönhetően nagy sikere volt a nők körében. Írásai azt tükrözik, hogy jó ismerője a nők érzelmeinek, szeszélyeinek és praktikáiknak is, amelyekkel mérhetetlen boldogságot vagy éppen határtalan szenvedést képesek okozni önmaguknak és a férfiaknak egyaránt. A Két feleség a vad, eszközökben nem válogató szerelmi hevület drámája, melynek középpontjában egy konfliktusokkal teli házasság áll, amelyre rávetül az első feleség árnyéka. Ellentétes érzelmek feszülnek itt egymásnak és a szerelemnek megannyi formája – megsebzett és elfojtott, türelmes és hűséges, szenvedélyes és pusztító – vonul fel a műben, melynek cselekménye megállíthatatlanul halad a drámai végkifejlet felé. Bródy másik írásában, a Hófehérke címűben is két nő határozza meg a férfi életét és boldogságának alakulását. Balassa Imre útra kel, hogy megkeresse az ideálját, „Hófehérkét” – és meg is találja, sőt hamar el is jegyzi. Mikor azonban már minden készen áll az esküvőre, találkozik egy másik lánnyal… Lehet, hogy ő az igazi Hófehérke? „Józanság nemigen sok van az egész dologban” – véli Balassa, majd hozzáteszi: „Természetes, hogy nincs; ez a szerelem.” Mindkét történet a szenvedély és a halál szövedéke, legbelső valónk: a boldogságát holtáig hajszoló ember históriája.

A regény vadromantikus cselekménye, érzelmessége révén nagy sikert aratott. Címszereplője koldusszegény árvalány, akit egy komisz nagynéni nevel, majd beadja a lowoodi árvaházba. Jane tanítói oklevelet szerezve egy gazdag birtokos, Rochester házában lesz nevelőnő. A bonyodalmak viszont főként ezután kezdődnek…A bátor és tiszta, önmagához és szerelméhez mindig hű Jane vezeti el a XIX. század Angliájának világába az olvasót, aki az ő tisztán látó szemével figyelheti a kastélyok színesen kavargó társasági életét és a színes kavargás mögött megbúvó könyörtelen önzést. Megjelent A lowoodi árva címmel is.

Harmincéves sem volt még Emily Brontë, amikor – egy esztendővel halála előtt – megírta ezt a regényt, a világirodalom egyik legkülönösebb szerelmi regényét. Valóság és látomás, természet és lélekelemzés, vadság és odaadás furcsa szövedéke a történet, egy magába forduló, romantikus lélek költői vallomása a szerelemről és a szenvedélyről. Elemzése kegyetlen mélységeket tár fel, és nyomasztó légkört teremt: titokzatosság, babonák homálya övezi szereplőinek jellemét, a romlás sötét erői csapnak össze és küzdenek egymással, míg végül a tragikus feszültséget ismét a szerelem, a fiatalok, az újabb nemzedék szerelme oldja fel. Buzsicsné Szabó Eszter könyvtáros ajánlásával.

A hétéves, amerikai Cedric Errol, szegény, özvegy édesanyjának és egész környezetének kényeztetett kedvence, vígan éli a maga gyerekéletét. Ám egy szép napon nem várt fordulatot vesz az élete: angliai sosem látott nagyapja, Dorincourt grófja, magához veszi egyetlen örökösét, Cedricet. Az önző, rideg nagyurat első látásra leveszi a lábáról a bájos, bizalomteli kisfiú – a gróf féltékenyen megpróbálja elválasztani imádott anyjától a gyereket. F. H. Burnett múlt századi amerikai írónő immár klasszikusnak számító regénye sok bonyodalom után a három ember egymásra találásával ér véget.

A romantikus regény hőse Sara, egy kedves, szeretetreméltó és dús fantáziával megáldott kislány, aki egy angol leánynevelőintézetben tanul. Édesanyja után váratlanul elveszíti édesapját is, s az addigi jómódból belecsöppen a teljes szegénységbe: ahol addig a tanulók dísze volt, ott szolgasorba kerül, kegyelemkenyéren élhet tovább. A kislányt belső gazdagsága, a mások iránti szerető részvéte, valamint különleges képzelőereje segíti át a megaláztatások hosszú során: Hercegnőnek hiszi magát, s úgy gondolja, hogy egy hercegnőnek béketűrőnek, jószívűnek kell lennie, s így is él. Új barátokra tesz szert, és csodás eseményeket él át, melyek később életének gyökeres megváltoztatását eredményezik.

A titkos kert valahol Angliában található, szigorú falakkal, vadul burjánzó növényekkel rejtve a kíváncsi szemek elől. A kastély szomorú és titokzatos urán kívül élő ember ide be nem teheti a lábát. Egyvalaki, a csúnyácska, árva, mogorva kis Mary, mégis megszegi a tilalmat. És a varázslatos természet észrevétlenül átformálja a kislányt, s nemcsak barátokra lel, hanem maga is képes gyógyítani, örököt adni – akár a megszelidített, csodálatos vadon.

Ennek a furcsa ötletektől hemzsegő, kalandos, vidám mesekönyvnek a szerzője, Lewis Carroll a múlt században élt, matematikaprofesszor volt az oxfordi egyetemen. Világhírűvé vált könyve első ízben 1865-ben jelent meg. Azóta – immár a világ gyermekirodalmának klasszikusaként – szinte valamennyi nemzet nyelvén napvilágot látott. Az angolszász humor e sajátos alkotása Alice oldalán elvezeti az olvasót Csodaországba – amely valójában álomvilág, a Viktória királynő korabeli Anglia torzképe. Aki ismeri az angol történelmet, az a Szív Királynőben könnyen felismerheti a hirtelen haragú Viktóriát, s férjében, a pipogya Szív Királyban a jelentéktelen Albert herceget. De megtalálhatjuk e könyvben az angol igazságszolgáltatás, iskolarendszer vagy éppen sportszenvedély végletekig vitt, humoros torzképét is.

Minden tükör kész varázslat: megkétszerezi a világot! Szinte kedvünk támad belépni és körülnézni abban a másik világban. Bizonyára mindenki érezte már ezt a vágyat, legalábbis gyermekként. Ám amire mi csak vágyunk, azt Alice véghez is viszi. A kandalló fölötti nagy tükörben ez a bájos és talpraesett leányka átlép egy különös, bolondos birodalomba. Itt a megelevenedett sakkfigurákon kívül olyan fura lények fogadják, mint a zsemlepke, a hintalódarázs, aztán Subidám és Subidú, no meg Dingidungi, hogy az Egyszarvúról meg Gyilkanyesszről ne is beszéljünk. Sok veszély közt, sok mókás kalandon át jut el Alice odáig, hogy királynővé koronázzák. A gyermekirodalom nagy angol klasszikusa, Lewis Carroll mellesleg a matematika professzora volt. Alice alakjaként barátja kislányát, Edith Lidellt tette halhatatlanná.

Ez a regény a francia forradalom előtt hét évvel látott napvilágot, és mint kortársai írják „vészt hirdetve jelent meg a XVIII. század végének vérbe borult égboltján”. Akiknek szólt, értettek a szóból. A könyvet évszázadokig kísérte az arisztokrácia bosszúja, kiadását sokáig tiltották, árusításáért büntetést osztottak. Laclos az arisztokrácia erkölcstelen életét vette célba, s bár tollát elsősorban a felháborodás vezette, olyan írói eszközöket és módszereket alkalmazott, hogy az írásból remekmű született. A francia irodalom e világhírű alkotása Örkény István kitűnő fordításában jelenik meg.

Walter Hartright tehetséges festő lehetne, de szerény rajztanárként kénytelen tengetni életét. Rég megszokta, hogy érzelmeit a kabátjával együtt az előtérben hagyja, mikor előkelő családok kisasszonykáit tanítja a rajzolás alapjaira. A magára erőltetett fegyelem azonban csődöt mond, amikor elszegődik a cumberlandi Limmeridge House-ba két úrihölgy mellé. Az egyik, a szókimondó, tűzrőlpattant Marian akár az életét is adná imádott húgáért, a szép, gyöngéd, szelíd, merengő Lauráért, aki művészi hajlamait az akvarellfestészetben szeretné kamatoztatni. Megtörténik hát a baleset, kölcsönös szerelem szövődik Walter, és a rangban-vagyonban felette álló szép kisasszony között. Ám Laura jegyben jár. Választottja, Sir Percival Glyde látszólag maga a nagyúri kifinomultság és figyelem, a lány mégis megérez valamit abból, hogy e frigyből csak rossz származhat. Mivel azonban ekkoriban egy nőnek nemigen lehet önálló akarata, férjhez megy a baronethez. Ezzel aztán elszabadul a pokol. A szó szoros értelmében, mert az újdonsült férjnek ördögi segítője is akad, Fosca gróf, aki olasz titkos társaságok tagja. A két minden hájjal megkent gazember Laura örökségére pályázik, ehhez azonban el kell tenni őt láb alól. Vagy mégsem? Hátha egy hasonmás is megteszi helyette, a titokzatos fehér ruhás nő… Walter elszánt harcot folytat a két hétpróbás gazember ellen, hogy visszaadja szerelme személyazonosságát… A regény megjelenésekor elsöprő sikert aratott. Collinsnak, Dickens közeli barátjának a kisujjában van az írás mestersége, finoman megrajzolt hangulatai, természetleírásai tele vannak színekkel, fényekkel és árnyakkal, impresszionista vibrálással. A mesterien megszerkesztett történet letehetetlenül izgalmas, lidérces álmok, kákával benőtt, sötét tavak fokozzák rossz előérzetünket.

Az író regényei, melyek egzotikus vidékeken játszódnak (A sötétség mélyén például Kongó őserdőiben, A titokzatos idegen Hátsó-India partvidékén) a kalandorok és tengerészek életének romantikus külsőségei között az emberi természet rejtélyeit kutatják; tehát e férfias kalandregények voltaképpen a legmodernebb prózairodalom finom, árnyalatos jellemábrázolást és etikai érzékenységét foglalják magukba. A sötétség mélyén a vagyonszerzés ádáz, állatias küzdelmeiről szól, s egy elefántcsontgyűjtő telep sátánivá torzuló alakjairól. A titokzatos idegen pedig egy újonnan kinevezett, fiatal hajóskapitány fantasztikus kalandjáról: az első útja előtti éjszakán a hajóra kapaszkodik egy hozzá hasonló fiatal tengerésztiszt, aki gyilkosságot követett el. A kapitányra hárul a kötelesség, hogy elítélje vagy felmentse őt, s neki kell elrejtenie a hajón, amíg meghozza az ítéletet.

Cooper könyveiért több mint száz éve lelkesedik az ifjúság. Generációkat bûvölt el kalandosságával, hiteles természetével, örökéletû romantikájával. Az utolsó mohikán abban az idõben játszódik, amikor az angol és a francia gyarmatosítók elkeseredett harcot vívtak egymással Észak-Amerika birtokáért, az indián törzsek pedig részben a franciák, részben az angolok szövetségeseivé lettek, miközben saját területük egyre zsugorodott. Történetünkben Munro alezredes leányai egy angol katonatiszt kíséretében az õserdõn keresztül apjukhoz igyekeznek a William Henry-erdõbe. Vezetõjük egy irokéz indián, aki az angolok szolgálatában áll, noha törzse a franciák szövetségese. Magua, az irokéz, tévútra csalja õket, mert gyûlöli az alezredest. Szerencsére találkoznak Sólyomszemmel, aki két mohikán barátja társaságában arra vadászik. Az izgalmas történet folyamán a tábornok két lánya két ízben is indián fogságba esik. Hõsi halált hal az ifjú mohikán, akivel kivész a mohikánok nemes indián törzs.

„Elbeszéléseiben mindig több tartalom van, mint szó…. mint stilisztika az egyetlen korunk művészei közül, aki az írás művészetét olyan tökéllyel sajátította el, hogy a szavaknak szűk lett a tér, a gondolatoknak pedig tágas….Nem lehet tolmácsolni elbeszéléseinek tartalmát… mert azok mindegyike, mint drága, finom csipke, óvatos bánásmódot követel, és nem tűri a durva kezek érintését, amelyek csak összegyűrhetik azt… ” – írja nagy példaképéről Gorkij, aki a legközelebb rokona, közvetlen utóda Csehovnak az orosz és világirodalomban.

Századok óta közkedvelt ifjúsági regény a Robinson, noha szerzője annak idején felnőtteknek szánta. A kalandvágyból űzött fiatalember tengerre száll és sok viszontagság után hajótörést szenved egy lakatlan szigeten. Itt mindenkitől elhagyatva diadalmaskodik a természet erőin, emberi életnek megfelelő feltételeket teremt magának. Az emberi leleményesség és akaraterő diadalált zengi a regény, s valószínűleg ezért is vált az ifjúság kedvenc olvasmányává. A cselekmény maga igaz történet. Alexander Selkirk matrózt kapitánya büntetésből partra tette a lakatlan Juan Fernandez-szigeten, s a matróz négy év fél évet töltött ott egyedül. Defoe az ő elbeszélése alapján írta meg regényét. Robinsonja a mostoha természeten diadalmaskodó, civilizált ember szimbóluma lett.

„Mi egyéb nektek a karácsony, mint az az idő, amikor számlákkal kell fizetni pénz nélkül; amikor egy évvel öregebbek vagytok, de egy órával sem gazdagabbak…?” – gúnyolódik Scrooge úr, minden idők irodalmának talán legfösvényebb, legkellemetlenebb figurája. „Humbug” – mondja megvetően a nyomorultak szent áhítatára Ám csodálatos látomásai nyomán a nagy Ünnepre még az ő gonoszsága is megváltásra lel, a múlt és a jövő képei rádöbbentik sivár jelenének ostobaságára. A nagy angol mesemondó legszebb történetét az 1843-ban írta. Kálóczi-Bognár Ágnes könyvtáros ajánlásával.

Dosztojevszkij emberbarátsága nem filantrópia, állásfoglalása nem elfordulás a küzdéstől. Dosztojevszkij egészen, ízig-vérig társadalomhoz forduló művész, ez élteti túl a maga korán, s ez viszi közel megrendítő művét, a Bűn és bűnhődést a ma emberéhez. Ez a regény a mély ellentmondásokkal küzdő s meghasonlott lelkű géniusz legzártabb, legművészibb gonddal szerkesztett alkotása. Nyilván ez a körülmény magyarázza, hogy világszerte a Bűn és bűnhődés lett életműve legismertebb darabja. A páratlan lélekábrázolás, az emberi jellemek szuggesztív erejű rajza, a magával ragadó stílus, a mesteri kompozíció, a kapitalista nagy város sikátorainak, piszkos bérkaszárnyáinak, fojtott levegőjű odúinak szorongatóan hiteles képe az írásművészet halhatatlan alkotásai közé emeli ezt a művet. A „detektívregényből” így lesz klasszikus remek, minden idők egyik legmegrázóbb lélekrajzregénye.

A detektívregény-irodalom klasszikusának, az 1929-ben elhunyt Sir Arthur Conan Doyle-nak legsikerültebb regényét tartja kezében az olvasó. Főhőse, a legendás hírű, nagyszerű detektív, az immár fogalommá lett Sherlock Holmes ebben a regényben „földöntúli” erőkkel veszi fel a harcot. Legalábbis ezt tartják mindazok, akik hisznek a Baskerville családra nehezedő átokban és a devonshire-i lápvidéken pusztító szörnyeteg létezésében. Sherlock Holmes és barátja, Watson doktor azonban nem hisz az efféle babonás elképzelésekben. Bűntényre gyanakszanak, és nem ok nélkül.

Ez a híres regény, amelyet kiadója 1900-ban nem merte forgalomba bocsátani állítólagos erkölcstelensége miatt, különös karriertörténet. Hősnője, Carrie Meeber a falusi élet sötétségéből, nyomorúságából emelkedik ki lassan, kitartóan, hogy a végén mint a zenés színpadok sztárja sikert, anyagi jólétet mondhasson magáénak, boldogságot, elégedettséget azonban nem, helyette csak üres lélektelen magányt. „reiser (1871-1945) a kitartott nő és barátai történetében a nemiségnek a szellemi ember életében betöltött szerepét vizsgálta, első ízben a modern angol nyelvű irodalomban. Anélkül tette ezt, hogy egyetlen erotikus jelenetet leírt volna, de anélkül is, hogy akár szavakban, akár az események irányításával a hagyományos polgári erkölcsi szabályok vagy a „költői igazságszolgáltatás” szellemében állást foglalt volna, vagyis „megbüntette” volna Carrie-t… Ezért kellett az angol-amerikai realista regény nagy határkövének, ennek a gyengéd szeretettel fogant, nagy költői erővel megírt, ma is eleven műalkotásoknak további tizenkét évig várnia amíg valóban az olvasók kezébe kerülhetett.” (Országh László)

Ifjabb Alexandre Dumas (1824-1895) szentimentális alkotása (1848) a kurtizánról, akinek a tiszta szerelem esélye is megadatott – bejárta a világot. Népszerűségét fölöttébb gyarapította Verdi ragyogó operazenéje (La Traviata), neves énekesek, illetve a filmváltozatokban színészegyéniségek kiemelkedő teljesítménye. A regény maga azok közé az irodalmi képződmények közé tartozik, amelyek érzelmi aureólába fogják és egyszerű, kongruens képlet szerint építik fel világukat. Mindennek és mindenkinek megvan a maga pontosan kijelölt, áttekinthető helye és szerepe, s az egyetlen nóvum, amit e művek felmutatnak az, hogy valami rosszról kiderül, alapjában véve jó. Bognár Csilla könyvtáros ajánlásával.

Edmond Dantés tengerészt igazságtalan vádak alapján életfogytig tartó fegyhazbüntetesre ítélik a világ legbiztonságosabbnak hitt börtönében. If varából eddig még soha senkinek nem sikerült megszöknie. A rabságban barátságot köt a rejtélyes Faria abbéval, aki tanítványáva fogadja, és egy hatalmas kincs lelőhelyének titkát is rábízza. Amikor az abbé meghal, Dantés az egyetlen lehetséges menekülési módot választja: bevarrja magát a papnak szánt halottas zsákba, melyet a mit sem sejtő fegyőrök a tengerbe vetnek. Egy közeli szigeten ér partot, majd felveszi egy csempészhajó, amely hamarosan kiköt Monte Cristo szigetén…

George Eliot nem férfi – valódi nevén Mary Ann Evans –, és Middlemarch nem március idusa – hanem angol kisváros. A városkát nemcsak 1872-ben megjelent regénye színteréül választja az írónő – jelkép is, jelképe a tizenkilencedik század első felében uralkodó életformának, eszméknek, nemritkán az eszmék kisebb-nagyobb kudarcának. A több szálon futtatott cselekmény legfőbb alakja Dorothea Brooke, ez a „rossz korba született Szent Teréz”, aki fennkölt eszményeit, jobbító törekvéseit nem tudja megvalósítani idős, pedáns férje oldalán. A városba kerülő tehetséges, fiatal orvos, Tertius Lydgate szépen induló pályája is megtörik – a kisszerű, önző szépasszony-feleség, a szűk látókörű kisváros tudományos és emberbaráti elképzeléseinek feladására, kínzó anyagi gondjai megalkuvásra kényszerítik. Az írónő hatalmas tablót fest a kisvárosi társadalomról – a két főbb vonulat mellett remekbe formált portrék gazdagítják a képet. Ott látjuk a városi politika küzdőterén serénykedő urakat, a korlátolt, jóindulatú földbirtokost, a lelkészt, aki igazában csak horgászni szeret, és locsifecsi feleségét, aki legszívesebben házasságszerzéssel töltené idejét. Tanúi vagyunk egy Dickens-regénybe kívánkozó figura, a jámbor Bulstrode bankár leleplezésének – nem csodálkozunk tehát, hogy a kritika hol Balzackal, hol Tolsztojjal, sőt újabban Thomas Mann-nal rokonítja ebben a művében az írónőt. Bárkihez hasonlítják is, abban valamennyi irodalomtörténész egyetért, hogy a Middlemarch George Eliot legjobb műve, és egyáltalán: az egyik legnagyobb angol regény. Virginia Woolf sokat idézett megállapítása szerint egyike ama kevés angol regénynek, amely felnőttek számára íródott.

„Emma Bovary nyomorúságos kalandjai a tragédia szférájába emelkednek, mégpedig azért, mert egy közömbös, segítségre képtelen, vigaszt nem nyújtó világtól körülvéve, neki magának kellene a hitvány anyagból a gazdag és ritka értéket lepárolnia. És bele is fog a vállalkozásba, tudatlanul, vezető nélkül, nemes szórakozás híján, s kiszolgáltatva a tudatában kavargó természetes és mesterséges ösztönzőknek – hogy szükségszerűen csúfos kudarcot valljon vele; olyan kudarcot azonban, amely a következő fordulatban lehetővé tette, hogy Flaubert a legtalálóbban, a legtökéletesebben előadott történetet kerekítse ki belőle.” Henry James

Ameddig élek, csak azt akarom, hogy elmondhassam: milyennek látom a dolgokat. Theodor Fontane vallomása és írói programja ez. És talán egyetlen könyvében sem sikerült ezt a programot olyan tökéletesen megvalósítania, mint éppen a Tóparti kastély-ban, utolsó regényében. Színes és gazdag életének utolsó éveiben szülőföldjére, a Berlintől északra elterülő erdős és homokbuckás Mark-Brandenburg tartományba tér vissza az író, hogy elmondja milyennek látja a múlt század utolsó évtizedének porosz társadalmát, az embereket és általában a világot. Egy régi vágású porosz junker, Dubslav von Stechlin életének sírba hanyatlása és ezzel párhuzamosan fiának kibontakozó szerelme és szerencsés házassága: ennyi a regény cselekménye. Ennek az egyszerű történetnek a kapcsán azonban olyan éles és pontos képet rajzol emberekről, jellemekről, szenvedélyekről, amilyenre csak a legnagyobbak, az igazi művészek képesek. Fontane valóban csak azt írja le, amit lát, de látása megtéveszthetetlen és megvesztegethetetlen. Nem kerüli el figyelmét a legapróbb részlet sem, ha az jellemző és fontos. Tökéletes biztonsággal tájékozódik az emberi lélek szövevényeiben éppúgy, mint a társadalomban feszülő erők között. Jól látja a feudális arisztokrácia hanyatlását, a helyébe furakodó parvenü polgárság ellenszenves törtetését és a negyedik rend, a munkásság egyre erőteljesebb jelentkezését a történelem színpadán. Fontane mintegy szellemi testamentumának is szánta ezt a könyvet. A regényt átszövő párbeszédekben újra meg újra ennek a bölcs öreg írónak a hangjára ismerünk. Mindenről elmondja a véleményét, amit lényegesnek tart az életben. Jól ismeri az emberi erényeket és a fogyatékosságokat is, az utóbbiakat finom mosollyal szemléli. Mélységes humánuma mellett ez az egész művet átlengő szelíd irónia teszi elsősorban olyan megragadó olvasmánnyá Fontane utolsó regényét. Mire a végére érünk, a Tóparti kastély számtalan figurája meghitt ismerősünkké válik. A legemlékezetesebb azonban az öreg Dubslav alakja ( az író részben önmagát rajzolja meg benne) és a grófnő, a bájos, okos, elfogulatlan Melusine, ez a jellegzetesen fontanei nőalak. S körülöttük rajzik a századvégi Berlin és a porosz vidék megannyi színes, sokszor furcsa figurája, akik azért olyan felejthetetlenek számunkra, mert Fontane a mindig és mindenütt érvényes, örök emberit látta és láttatta meg bennük.

A már életében klasszikusnak számító angol írónak ez volt a negyedik, a kritikusok szerint a legjobb regénye. Ismét életre kel az Edward-kori Anglia. A történet középpontjában két család áll. Egyrészt a dúsgazdag Wilcoxék: Henry, a hűvösen charme-os vállalkozó, és beteges felesége, Ruth. Másrészről a művelt, érzékeny Schlegel kisasszonyok, akik intellektuális lelkivilágukat a londoni teaszalonokban élik. A két életforma között és alatt Leonard Bast, a Helen Schlegel védőszárnyai alá került fiatal hivatalnok tengődik, a kisember, aki a kultúra világába vágyakozik, de akit a wilcoxi könyörtelenség és a schlegeli könyörület egymással versengve tesz tönkre.

Gárdonyi Géza kisregénye, A lámpás 1894-ben jelent meg először. Személyes vallomás ez a könyv önnön pedagógiai és emberi küzdelmeiről, a korabeli hatalmakkal és hatalmasságokkal vívott harcáról. Arról a harcról, melyet azért vívott, hogy az egyszerű nép számára fényt sugározhasson, hogy lámpás lehessen. „Kovács Ágoston néptanító ötven esztendeig tartó szolgálatának ideje alatt minden erejével harcol az ismételten rákényszerített ,véka alá tett gyertya' szerep ellen, s megpróbálja legalább a gondjaira bízott maroknyi ember, tanítványok és szülők életét a maga szerény fénykörébe vonni” – írja előszavában Petrőczi Éva, majd így folytatja: „Számomra ez a könyv nem elsősorban a templom és az iskola minden esélyegyenlőség nélküli küzdelmének regénye. Sokkal inkább kemény hangú vallomás arról, hogy mifelénk a világítás veszedelmes mesterség volt minden időben. … Egy bizonyos: ha rajtam múlna, minden oktatásügyi vezetőt A lámpás egy példányával fölszerelve engednék csak hivatalba lépni, hogy látva lássa, hány lelket károsít meg, ha a magukat világításra szánók egyre gyérülő, egyre inkább a megbecsülés szélére szoruló táborától megvonja a világítás elemi jogát.”

Mikor Zétát, a kis trák kamaszt Konstantinápoly piacán eladják rabszolgának, a világ már a hunok nevétől hangos. Aztán sok viszontagságon megy keresztül, míg végül Priszkosz rétor rabszolgája, tanítványa, barátja lesz. Művelt ifjúvá serdül, s mikor a félelemtől remegő császár küldöttséget meneszt Attilához, Priszkosz kísérőjeként ő is vele megy. Megismeri a hunok országát, elálmélkodik szokásaikon, életükön. Itt, Attila udvarában ejti foglyul a szerelem is. A fiatal rabszolga remény és kétségek között néz fel Emőkére. Ki akar tűnni, fel akar szabadulni, hogy egyenrangú legyen vele, s ezért a hunok oldalán részt vesz a katalaunumi csatában. Nem kíméli magát, de végül is meg kell értenie, hogy a lány Attilát szereti. Nem lehet megérteni az embereket – kesereg. „Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.”

A kisregény Gárdonyi egyik legművészibb alkotása. Hőse, az öreg Csurgó, talpig becsületes, jókedvű, kedves ember, ezért lépten-nyomon összeütközik a képmutató, hazug városi élettel. A kapitalizmus betört a faluva. Az öreg Csurgó birtokát egy újgazdag kapitalista vette meg. ő maga özvegyen, egyetlen Pestre házasodott lányához költözik, és jóhiszeműen átadja neki egész vagyonát. Veje Tardy doktor, érzéstelen, törtető ember, az orvosi mesterséget üzletnek tekinti. Apósa megdöbbenten látja, milyen kíméletlen a szegénysorsú betegeivel; apósa vagyonát lelkiismeretfurdalás nélkül elkártyázza. Felesége, a tapasztalatlan, bájos asszonyka, akinek nincs önálló akarata, nem tudja apját férjével szemben megvédelmezni. Ebben a szívtelen világban az öreg tekintetes nem találja helyét, magányos nagyvárosi bolyongásai során eljut a város szegénynegyedeibe is. Itt találkozik újra az emberséggel, de ő már ebben a világban sem lehet otthon, nem marad számára más, mint az öngyilkosság negatív, de ezúttal tragikusan egyetlen megoldása. Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.

Elizabeth Gaskell első regényével nyomban beírta magát a viktoriánus regényírók aranykönyvébe. Az elismerést ugyancsak megszolgálta: Szerelem és gyötrelem című nagy ívű regénye egy szövevényes szerelmi história apropóján megannyi emberi sorsot mutat be megrázó erővel, mindezt a tömegtermelő Anglia leleplező korrajzával árnyalva. Mary Barton az ifjan félárvaságra jutott munkáslány az előnyös házasságban látja a kitörési lehetőséget a mind nagyobb nyomorból, amelybe apjával süllyed. Ragyogó szépségének nem is tud ellenállni a gyártulajdonos Mr. Carson élete ékessége, az ifjú Henry, akit sokkal inkább a csábítás, mint a lánykérés ösztönöz arra, hogy Mary körül legyeskedjen. A tapasztalatlan lányt elkápráztatja a fényes jövő ábrándja, ezért visszautasítja a tehetséges és szorgalmas munkásfiú, Jem udvarlását. Mindeközben a sztrájkkal fenyegető elszegényedő munkásság forrong, s egyre kétségbeesettebb tettekre ragadtatja magát; akár az erőszaktól sem riad vissza, hogy tisztességes munkabért erőszakoljon ki a gyárosokból. Mary apja e mozgalom egyik vezéralakjává válik, és elkeseredésében rettenetes tettre biztatja társait. A történet hirtelen tragikus fordulatot vesz: a szépreményű Henry úrfi gyilkosság áldozata lesz. A megrázó események nyitják rá Mary szemét arra, hogy lelke mélyén Jemet szereti, akit azután minden erejével igyekszik megmenteni a bitófától, hiszen bizonyos a fiú ártatlanságában. De ha Jem vétlen szerelmi vetélytársa elpusztításában, vajon kire oszthatta a sors a kegyetlen gyilkos szerepét? Mary Barton életregénye egy szerelem, egy embernyomorító korszak és egy bűnügy megrázó históriája, amelyben lassan elmosódnak a különbségek gazdag és szegény, munkás és gyáros, apa és leány, élet és halál között. S ami a megmérettetés után marad, nem egyéb, mint a nemes jellem, a megváltó halál és a továbbélés katarzisa.

„Holt lelkek” – ízlelgeti az olvasó a címet, amikor először veszi kezébe Gogol halhatatlan alkotását. A cím mélyebb jelentéséről már az író életében is beszéltek, és Herzen szerint van benne valami, „ami rémületet kelt”. Pedig látszólag oly egyszerű és áttekinthető minden. Csinos, ruganyozott csézáján egy „nem túlságosan kövér, de nem is túlságosan sovány” férfi érkezik N. kormányzósági székhelyre, s ezzel kezdetét veszi a váratlan fordulatokban bővelkedő történet. Hivatalnokokat és földesurakat látogat sorra, s az utóbbiaknak üzleti ajánlatot tesz, amely szokatlanságával kibillenti őket a nyugalmukból. Ám Csicsikov bricskája nemcsak N. kormányzósági városkában és környékén kavarja fel a port… Erényekben nem éppen bővelkedő hősével együtt az író egész Oroszországot bejárja, és a legkülönbözőbb alakok sokaságát állítja elénk.

A 19. századi angol széppróza kiemelkedő alakja, Thomas Hardy az Egy tiszta nő című, nálunk is közismert regényével írta be magát a klasszikusok aranykönyvébe. A kék szempár nem maradt el a híres főműtől, sőt, mintha annak előfutára volna, melyben Hardy az angol középosztály és a lecsúszott nemesség poros értékrendszerét állítja szatirikus társadalomkritikája középpontjába, mindezt egy szerelmi történetbe ágyazva. A romantikus história főhőse Elfride, egy isten háta mögötti délangol parókia lelkészének leánya, aki szerelmi élete kiteljesedését reméli vidéki mindennapjaitól. Csoda-e, ha a Londonból érkező lánglelkű Stephen azonnal megdobogtatja az álmodozó lány szívét? Ám kettejük bimbózó szerelmének az apa azon nyomban útját állja, amikor értesül a tehetséges és művelt ifjú építész nem előkelő származásáról. A szülői tilalom elől a fiatalok titkos házassági tervek szövögetésébe menekülnek. A városból újdonsült rokonaihoz érkező, érett korú londoni kritikus, Mr. Knight aztán végképp összekuszálja a szálakat. Megkezdődik a versenyfutás – a két, egymást barátként tisztelő férfi harcol az idővel, a sikeressé válással és saját értékrendje beteljesítésével – Elfride kezének elnyerésért. Ugyan honnan is tudhatnának egymásról, s kiváltképp miből is sejthetnék előre a kék szemű leány végső, elkeseredett elhatározását? Tisztaság és feslettség, ártatlanság és törtetés, őszinteség és hazugság, a női önállósodás és a társadalmi konvenciók válaszútjai hálózzák be Thomas Hardy önéletrajzi ihletésű regényét, első felesége iránti szerelme nemes rajzolatú emlékművét.

Erdőkkel körülvett elbűvölő falu Mellstock, ahova tanítónőként tér vissza Day gazda lánya, Fancy. A szépséges, de hiú és kacér lánynak – orgonajátéka hallatán – rögvest több kérője is akad. Kezéért vetekszik az egyszerű, de becsületes és nyíltszívű fuvaros, Dick, a jól képzett és elegáns lelkész, Arthur, valamint a gazdag birtokos, Mr. Shiner, aki – nem mellékesen – a lány apjának teljes támogatását is élvezi. Vajon melyikük nyeri el végül Fancy csapongó szívét, melyikükkel lép frigyre és tartja meg a lakodalmat a falu határán lévő ősrégi nagy fa zöldellő lombjai alatt? Thomas Hardy első fennmaradt kisregénye briliáns humorral és finom iróniával fűszerezve fest megkapó képet a vidéki életről, megörökítve egyúttal annak letűnő hagyományos értékeit is, mielőtt végleg elsodorná őket a modernizálódás árja.

A nagy angol regényíró valós hősöket akart rendkívüli körülmények közt ábrázolni. Ilyen hős a Lidércfény Jude-ja is, akinek az alakjában itt-ott önéletrajzi elemek is bujkálnak. 1888. április 28-án – ekkor merül fel a regény ötlete Hardyban – ezt írja naplójába: „Elbeszélés egy fiatalemberről – nem jut be az oxfordi egyetemre –, küzdelmei és végső bukása. Öngyilkosság. Van ebben a történetben valami, amit meg kellene mutatni a világnak, és én vagyok az, aki megmutathatom nekik.” Ez a fiatalember és a szerelme, az okos, felvilágosult Sue későn találnak egymásra: mindketten elsietett, rossz házasság nyűgében élnek. Mégis vállalják szerelmüket, és – akárcsak a többi Hardy-regényben – összeütközésbe kerülnek a sorssal, a végzettel: ezúttal a képmutató társadalommal, a pletykaéhes kispolgárokkal, akik elállják a társadalmi emelkedés útját – Jude sosem jut be az áhított egyetemre – és a boldogsághoz vezető utat. Szinte végzetesen tragikus ez a szép regény, a szerencsétlen szereplőktől a sors minden boldogságot megtagad.

Egy verőfényes nyári reggelen magas, karcsú asszony lép ki Boston város tömlöcének kapuján. Az előkelő szépség riadtan szorítja keblére csecsemőjét. Talán így akarja védeni a gyalázkodó tömeg tekintetétől, vagy vele próbálja eltakarni szégyenének jelét, a ruháján éktelenkedő, skarlátvörös „A” betűt? Az új-angliai puritánok törvénye szerint ezt a jelet kellett élete végéig viselnie a házasságtörőnek. De ki lehet a gyermek apja? Ha vele volt a bűnben, vállalja hát vele a gyalázatot is! Csak a bűnös asszony tudja a választ, ám hiába faggatják a város előkelőségei, ő hallgat. Talán soha nem derülne fény az igazságra, ha ugyanezen a napon nem bukkanna fel a városban egy furcsa külsejű idegen. Hogy ki ő? Ezt is csak Hester Pryn tudja, de nem árulhatja el, ha meg akarja őrizni másik titkát. Így aztán csak egyre növekvő aggodalommal figyelheti a bosszúszomjas öregember ténykedését…

Az író több mint egy évtizedig, 1850-től 1862-ig tartó száműzetésében született talán legismertebb regénye, A nyomorultak. Az alaptörténet egyszerű: Jean Valjeannak, a szökött fegyencnek nem bocsát meg a társadalom, s a férfinak emberfeletti erőfeszítésébe kerül, míg végre sikerül „rendes emberré” válnia. Ellenfele Javert rendőrfelügyelő a külsőséget, a látszatot istenítő burzsoázia tipikus képviselője, aki végül is belátva kudarcát, öngyilkos lesz. Az izgalmas fordulatok, a különleges helyzetek és a végletes jellemű szereplők a romantika egyik legnagyobb alkotásává teszik a regényt. Musztács Krisztián könyvtáros ajánlásával.

Henry James klasszikus regényében új nevelőnő érkezik egy angliai vidéki kastélyba. Ez akár egy idill nyitókép is lehetne, a nyugalmat azonban gyorsan megtörik a rejtélyek: mi történt a korábbi alkalmazottakkal, s miféle titokzatos idegenek járnak a kastélyban? Hátborzongató látomások kísértenek, a múlt rejtélyes, a jelen baljós, a valóság és a képzelet határán járunk, és a csavar néha fordul egyet… A regénynek számos filmes feldolgozása van, melyekben szerepelt többek között Marlon Brando (Éjszakai jövevények), Nicole Kidman (Más világ), Colin Firth és Ingrid Bergman. A történet alapján Benjamin Britten operát írt.

Anyagi érdekek és szerelmi szenvedélyek összeütközése tartja folyamatos feszültségben az olvasót, aki most először veheti kézbe Henry James itthon eddig kiadatlan regényét. Kate anyja halála után nagynénje pártfogása alá kerül, aki a lány szépségét és intelligenciáját egy anyagi és társadalmi felemelkedést biztosító házasságban kívánja kamatoztatni. Ám Kate súlyos titkot hordoz magában: szerelmes egy egyszerű újságíróba, Merton Densherbe. A titokláncolat újabb láncszeme Milly, a családi tragédiáktól megtört, bánatos amerikai szépség, aki felejteni jön Európába. Kate gyanítja, hogy a leány valamilyen titokzatos, halálos kórban szenved, így megszületik a terve, hogy a dúsgazdag árva majdani örökségéből alapozzák meg közös boldogságukat Densherrel. Az ördögi tervet azonban nem várt fordulat hiúsítja meg: Merton beleszeret a szomorú szépségbe. Az események Velencében érik el a feszültség tetőfokát, abban a városban, amelyet Henry James sokat sejtetően a halál városának nevez…

Hogyan lesz a bácskai földesúr fiából a cigányok bárója, hogyan találja meg az apja által elrejtett mérhetetlen kincsen kívül a boldogságot is egy gyönyörű török lány oldalán? – ezt meséli el Jókai ebben a kisregényében, amelyet a belőle készült operett tett világhírűvé.

Történelmi alakok, megtörtént történelmi események keretében bontakozik ki egy izgalmas, fordulatos kalandregény. A misztikus elemektől se mentes mese a tizenkilencedik század első két évtizedének török birodalmába vezeti az olvasót. A janicsárok – a török hadsereg hírhedt gyalogos testőrsége – a mindenkit rettegésben tartó katonai rend Törökországban. Mahmud szultán a széteső birodalom megújítására készül és ennek feltétele a janicsárokkal való leszámolás. A hírhedt nagyúr, a birodalom jelentős részét kezében tartó janinai Ali pasa méltó ellenfele a szultánnak. Legyőzése és bukása után kerülhet csak sor a janicsárok feletti győzelemre, a megerősödött ország egységének megteremtésére. A történelmi valóság számos romantikus eleme méltán ragadta meg Jókai képzeletét. A keleti birodalom színesen kavargó élete és a véres történelmi események Jókai romantikus meseszövésében és képzeletcsapongásában teljesednek regénnyé. De a mesés, fordulatos történet magja itt is, mint más regényeiben is, a hiteles történelmi esemény, a török világ, a török élet meglepően pontos ismerete.

1860-ban jelent meg Jókai egyik legnépszerűbb regénye, a Szegény gazdagok, amely egyben az író legvitatottabb műve is: az utókor művészi értékeit megkérdőjelezte. Mindenesetre olyan kalandregény, amelynek számottevő társadalmi mondanivalója van. Az izgalmas történet nagy része gyönyörű erdélyi tájakon játszódik. A regényből több filmfeldolgozás is készült.

"Egy kevésbé ismert klubot akarok bemutatni – írja Jókai a regény előszavában. – A klubnak az a neve, hogy: »a szerelem bolondjai«. Tagjai csak azok lehetnek, ki be tudják bizonyítani, hogy szerelmi indokokból valami hallatlan bolondságot tudtak elkövetni. Egy szigorú bizottmány ítél titkos szavazás útján afölött, hogy a belépni kívánó érdemes-e a társulat tagjai közé fölvétetni vagy pedig udvariasan elutasítandó, mint aki meglehet, hogy külön szerelmes is, bolond is, de nem együtt: vagy nem oly mértékben, hogy még az okos emberek társaságába ne száműzethessék… E klub jutalmakat is tűz ki, mik öt évről öt évre a legérdemesebbeknek a pályabíráló választmány által oda ítéltetnek… Legyünk kíváncsiak a pályázat eredményére…"

A rossz társaságba keveredett, korhelykedő lovag úrfit egy fogadalma jó útra téríti. Rádöbben arra, mivel tartozik hazájának, és meg is tesz Erdélyért mindent, mind a közéletben, mind a csatamezőn. Derekasságáért el is nyeri három asszony és egy lány szerelmét. A törökellenes harcok és a lovagi párbajok hősének a szíve azonban Krisztierna fejedelemasszonyé… Hogyan áll helyt a szilárd jellemű, vitéz nemesifjú ebben a minden eddiginél veszélyesebb helyzetben? Hogyan sietnek segítségére szerelmei, ezek az áldozatos szívű, kitűnő teremtések? Nem kétséges: a kedves, szép, romantikus történet ma is szórakoztat, és tanulságul szolgál, számíthat a fiatal olvasók érdeklődésére. Hiszen valamikor – csaknem százötven éve – hatalmas sikert aratott, és nemzedékek nevelkedtek rajta egy évszázadon át. Pánczél Edit könyvtáros ajánlásával.

Justh Zsigmond nagy írói terve, A kiválás genezise című regényfolyam, sajnálatosan félbe maradt. Az elképzelésből néhány kisebb elbeszélés mellett végül három regény készül el (A pénz legendája, Fuimus, Gányó Julcsa). A világ, amelyben a regények cselekményei játszódnak, a polgárosodó Magyarország, de éppen a polgárok csak a keretet adják az életre már képtelen nagybirtokos osztálynak, meg a jövőt rejtő parasztságnak. A kezdő műnek tekinthető A pénz legendája rokonszenves, de már életképtelen, túl művelt, túl érzékeny arisztokratákat ábrázol, társadalmi körképét úgy alakítja, hogy a szereplők egyéni lelki élete kerüljön fókuszba. Justh kitűnő megfigyelőnek bizonyul, szemlélete közel áll Zola biológiai determinizmusához, vagyis hiszi, hogy az öröklődés döntő az egyéniség kialakulásában. A töredékben maradt mű fontos kezdeményezése a magyar irodalomnak, bár közvetlen kortársai túl modernnek ítélték, ma személyében a magyar naturalizmus elindítóját tisztelhetjük, prózáját többek között Bródy Sándor és Móricz Zsigmond írásaival rokoníthatjuk. Pánczél Edit könyvtáros ajánlásával.

A Színek és évek egy öregedő asszony, egy hajdani dzsentrilány emlékezésének foglalata. Az egymásba hullámzó emlékek azonban áttörik az idő határait, élővé teszik a múlt példázatát, s egybemosnak történetet, lírát és kommentárt. A regény hősnője – sorsával egyszerre példázza a régi asszonyi élet csendes pusztulását és a süppedő világ erkölcsét, melyet Kaffka Margit gyalázatos tisztességnek nevez. Az az életforma, mely megszabja Pórtelky Magda gondolkodásának, vágyainak és lehetőségeinek határát, a nő számára egyetlen utat hagy: a házasságot. Magda is ősei módjára, megyei ember feleségeként akarja életét berendezni. Amikor azonban egy tragikus véletlen megfosztja férjétől, szembetalálja magát a megváltozott világgal, amely szinte kálváriát járat vele. Második házasságát már azzal a meggondolással kezdi, hogy számára nincs más megoldás, mint egy új férj. Látszólag megint megkapaszkodik tehát, pedig élete süllyedése valójában most kezdődik el. Az emlékvilág falai lassan leomlanak, és durván láthatóvá lesz az élősdi és kiszolgáltatott asszony alakja.

Kármán regényhőse, Fanni nem tud és nem akar lemondani a lelkét, egyéniségét felszabadító, gazdaggá varázsoló szerelemről – az életről kell lemondania. Naplójából, leveleiből ismerjük meg mélabús történetét. Kármán egy, az Uránia szerkesztőihez írott , levélnek álcázott előszóval azt sugallja: Fanni valóban élt. Ma már tudjuk: Fanni leveleit, naplóját – az első igazi magyar regényt – Kármán József írta, s az érzékeny lelkű, szerelme elvesztését túlélni nem képes Fanni: képzelt alak. De nagyon sok hasonló sorsú nemes kisasszony élt akkoriban Magyarországon. Egyetlen vagyonuk a hozományuk. Egyetlen lehetőségük az apjuk választotta férfival házasságra lépni. Szürke élet, reménytelen biztonság… Bognár Csilla könyvtáros ajánlásával.

A bozótban megreccsennek a bokrok, és Farkas apó ugrásra készen, szinte a levegőben torpan meg, mert az orra előtt, egy alacsony ágba kapaszkodva meztelen kisgyerek áll. Soha ilyen pici, gödrös húsú embervakarcs nem került még éjnek idején farkas barlangjába. Maugli, a csupasz emberkölyök, bárhogy került is oda, ott marad, életét megváltotta a Szabad Nép Csapatának gyűlésén Bagira, a Fekete Párduc, egy frissen ejtett fiatal bikával és Balú, az öreg medve, a Vadon Törvényének mestere pedig jó szavával. Mauglit Farkas anyó neveli fel saját négy kölykével együtt, s az emberkölyök éppúgy érti a fű zizzenését, a baglyok huhogását, mint minden más élőlény a vadonban. Idővel oly merészen lódítja magát ágról ágra, hogy a szürke majmok sem különben. Elfoglalja helyét a Gyűlés Szikláján is, s ahogy nő, a falka testvérének tekinti s mindannyian a Dzsungel Urának. Akik Indiában jártak, és sokáig éltek a dzsungel közelében, mind azt állítják, hogy ez a táj semmi máshoz nem hasonlítható. Ott pirosabb a piros, zöldebb a zöld, a vizek és az ég csillogása kékebb és ezüstösebb, s aki egyszer ott élt, a vadállatokra is szeretettel gondol vissza. Rudyard Kipling is Indiában látta meg a napvilágot, ahol apja – angol szobrász és festő – azért telepedett meg, hogy felkutassa India művészetét, az őserdő mélyén rejtőző csodákat. Rudyard Kipling is apja nyomán járt, és bár beutazta a világot, és hírneves író, költő lett, soha semmi nem férkőzött olyan közel szívéhez, mint a dzsungel, és soha semmit nem írt meg olyan szépen, mint a Vadon Népének életét.

E rendkívül népszerű, ifjúkori regényét 1900-ban írta Krúdy Gyula. Podolin, melynek sajátos levegője Wart Erzsébet és Prihoda Ancsurka, Kavaczky György és Riminszky Kázmér meg az öreg vak trombitás sorsát meghatározza, nagy szerepet játszott Krúdy Gyula életében és műveiben. E szepességi kisvároska nevét ő rajzolta be a magyar irodalom térképére, bár Krúdy Podolinjának kevés köze van a valóságos kisvároshoz, de annál több az álmokhoz, a csodákhoz, elködlő kísértetekhez és tenyeres-talpas cselédlányokhoz, a Krakkói kalaphoz címzett fogadó rejtélyeihez és szépasszonyok őz-bokájához.Podolin Krúdy tollán a múlt, a csodák városa. A regény hősnőjének, a hajdani óráslány, majd műlovarnő, később férfiruhába öltözött várúrnő, végül pedig eleveneket büntető-jutalmazó kísértet, Wart Erzsébetnek az alakja Jókai és Mikszáth romantikáját idézi, de a hangulat, amely végigömlik a regényen, Krúdy műveinek jellegzetes atmoszférája, „az élet álom” költőjének varázslata. A podolini kísértet Krúdy ifjúkori regényei közül a legszebb és legmaradandóbb írás: népszerűségének és halhatatlanságának ez a titka. Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.

„Nem ismerek írót, aki olyan csalhatatlan biztonsággal érzékelte volna a valóságot, mint ő, s ugyanakkor olyan öntudatosan megtagadta volna a valóság törvényeinek érvényét az élet mélyebb térfogata, az emlék, a vágy és a képzelet birodalma fölött. Hősei állandóan úton vannak két életcél, két város, néha csak két vendéglő vagy fogadó között. Ez a kóborlási hajlam életük és regényességük egyetlen, igaz tartalma. Két világ között vonulnak, s szívesen bámulják rokonhajlamú égi társaik, a vadludak vándorútját az őszi égen. Két emlék között vándorolnak, postakocsin, gyalog vagy az álmok ködfogatján.” (Márai Sándor)

Az 1891-es Gösta Berling Selma Lagerlöf első regénye, s mindjárt világsikert aratott. Benedek Marcell fordítása 1912-ben jelent meg, s a gyors itthoni siker titkát Szerb Antal így jellemzi: „A könyv varázsa egy kevéssé Krúdy Gyuláéra hasonlít. Itt is egy gavalléros, úri világ elvenedik fel, a nemesi életformának csak szépségét és költőiségét látjuk, árnyoldalai nélkül. (…) Tizenketten vannak a gavallérok, és úgy járnak-kelnek a világban, mint Arthus király tizenkét lovagja. Gösta Berling alakját apollói ragyogásba vonja az, hogy az írónő érezhetően szerelmes belé, és elhalmozza minden fényességgel, amit a női képzelet a férfira láthat.” A kötet a Nobel-díjasok könyvtára sorozat része.

Kétszáz éve a krimi épp úgy jelen van a világirodalomban, mint a görög dráma vagy az európai nagyregény, legyen ez bár a krimiszerzők és a minden bűnügyi történetet hálásan befogadó nagyközönség közös érdeme vagy bűne. E könyvsorozat pedig tanusítsa, hogy a krimi, mint irodalom a 20. században csakúgy megnyerte a maga esztétikai háborúját, mint a fotográfia, a film, a dzsessz és az avantgárd képzőművészet. Van is valami tiszteletreméltó abban, ahogy a krimi közel két évszázadon át dacolt a polgári szalonokból és néha egyetemi katedrákról szivárgó derűs és finom megvetéssel. És abban is, ahogy túlélte kritikusait.

Minden könyvben az előszó az első és egyben az utolsó: vagy a mű célja felől ad felvilágostást, vagy igazolás és válasz a bírálatokra. Az olvasó azonban a legtöbb esetben nem törődik az erkölcsi céllal és a folyóiratok támadásaival, ezért az előszót el sem olvassa. Kár, hogy így van, különösen nálunk. Közönségünk még olyan fiatal és olyan naiv, hogy meg sem érti a történetet, ha nem talál a végén morált. Nem érti meg a tréfát, nem veszi észre a gúnyt; egyszerűen: rossz a nevelése. Még nem tudja, hogy tisztességes társaságban és tisztességes könyvben nem illik hangosan szitkozódni; hogy a modern műveltség élesebb szerszámot talált fel, amely alig látható és mégis halálos, amely a hízelgés köntösében biztosan talál. Közönségünk olyan, mint a kisvárosi ember, aki két egymással ellenséges udvar diplomáciai képviselőjének beszélgetését lesi meg és azt hiszi, hogy azok ketten, kölcsönös gyengéd barátságból megcsalják kormányaikat.

Rejtélyes gyilkosság kísérlet tartja izgalomban Párizs közvéleményét. Meg akarták gyilkolni egy vidéki udvarházban a híres és nevezetes Stangerson professzor gyönyörűszép lányát, aki apjával tíz év óta kutatásokat folytat az anyag felbomlásával kapcsolatban. Megindul a nyomozás, megjelenik a helyszínen az író is a zseniális rendőrriporter, Rouletabille társaságában, de természetesen a helyszínen nyomoz a francia bűnügyi rendőrség mesterdetektívje is. Gyanúba keveredik egy csomó ember, de senki sem tudja megfejteni a gyilkossági kísérlet legnagyobb rejtélyét: hogyan tudott a gyilkos egy tökéletesen zárt szobából eltűnni? És a kérdések egyre szaporodnak: miért akarták meggyilkolni a híres tudós lányát? Ki lehetett a merénylő: Miért hallgat mélységesen a támadásról az életben maradt áldozat? Az olvasó izgalmát a páratlanul leleményes szerző egyre csak fokozza, míg végre az ifjú és rendkívüli ügyes rendőrriporter meg nem oldja a rejtélyek rejtélyét…

"Az operaház fantomja nem mese. Egyáltalán nem az volt, aminek sokáig hitték, nem holdkóros művészek, babonás igazgatók találták ki, nem a kartáncos kisasszonyok, a balettmamák, a jegyszedőnők, a portások és a ruhatári alkalmazottak túlfűtött képzeletének fura teremtménye. Bizony hogy létezett, hús-vér ember volt, noha mindent megtett, hogy szakasztott olyan legyen, mint egy igazi fantom, vagyis egy árnyalak." Így kezdi világhírű regényért Gaston Leroux, a francia krimi század eleji nagy klasszikusa, aki az „igazi” irodalom olyan nagyságait mondhatta rajongó barátainak, mint Apollinaire vagy Éluard, és akinek hatvan (!) kötetét ma már a posztmodern előképeit is újra felfedező rácsodálkozással szokás emlegetni.

Buck világéletében békés állat volt, mígnem egy napon elrabolják és szánhúzó kutyaként fogják munkára a rideg Yukon tartományban. Számos kalandon megy keresztül, amelyek egyre távolabb vezetik a régi életétől, és egyre beljebb egy kemény és szabad világba. Képes lesz-e Buck ismét megbízni az emberben, vagy enged az ősi kutyaösztönöknek, melyek a vadonban életre kelnek benne?

Diákok, verekedés, csínytevések, szerelem, elválás, újra egymásra találás, becsület, hűség, barátság, korhelyek, mulatságok, ifjúság, életöröm és mindenek felett Selmecbánya és az Akadámia. Méliusz Mátyás zálogházában nagy a forgalom. A közelben lévő erdészeti és bányászati főiskola lump diákjai rendszeres látogatói az intézménynek. Cseróczy Béla és barátai számára további vonzerőt jelent a ház lányainak, Helénnek és Málikának szépsége. Amikor jótékony célú jelmezbált szerveznek, természetes, hogy Méliuszékat is meghívják. A bálon sorsdöntő dolgok történnek, Béla és Helén szerelme veszélyben van...

Lovik Mikszáthon keresztül kapcsolódik a magyar elbeszélő hagyományokhoz. Regényeiben és elbeszéléseiben a kor jellegzetes figurái sorakoznak: megalázott kishivatalnokok, agarászó vidéki dzsentrik, zsugori háztulajdonosok, kicsapongó szépasszonyok, unatkozó katonatisztek. Ábrázolásmódjában, epikai „valószerűség-felfogásában” a realizmus és az újromanticizmus között helyezkedik el. Az Egy barátságos ház története című regénye a Farkas család mindennapjaiba enged bepillantást. A szülők, a két lány és a házhoz járó, s ott lakó fiatalemberek életét vetítik elénk olyan rejtett cinizmussal, mely csak a regény végén éri el csattanóját. Fellángoló és elmúló érzelmek, beletörődés, elhagyatottság, mind ott játszódik le ebben a kívülről barátságosnak tűnő házban.

Buda, Óbuda és Pest egyesülése után negyed század alatt megduplázódott Budapest lakosainak száma. Nem természetes szaporulat, hanem bevándorlások által. Vidéken megélni nem tudó tanult vagy iskolázatlan magyarok, szlovákok és svábok, a Habsburg Birodalom más országaiból érkező műszaki értelmiségiek és szakmunkások tömegeit szippantotta fel a város. És a munkát keresők mellett hamarosan kialakult a parazita félvilág meg a gátlástalan alvilág is. Lux Terka – ami természetesen írói álnév – szintén vidékről érkezett: ő lett a számos írónők egyike, aki az írásaiból akart megélni. Az ő főhősnője Schneider Fáni, Budapest szimbóluma, akinek alakját az írónő egy városi kupié szövegéből teremtette meg. A város multietnikusságának megfelelően félig német, félig szlovák, munkáscsaládba született. A rendkívüli szépségű Schneider Fáni örök életű: gyerekként a város egyik legrégebbi, már a honfoglalás előtt is lakott részében, az írónő életében szegények lakta, apró házakból álló Rácvárosban, ismertebb nevén Tabánban játszik az utca porában. Később a középkori Buda Szent Péter nevű külvárosában énekléssel keresi a kenyerét, karrierje a reformkorban Gizella téri Német Színházban folytatódik. Csak színházi pályafutásának lezárulta után, a századfordulóra lesz belőle a nagyvárosi életformát jelképező könyörtelen, hideg, számító, pénzéhes „magyar kokott”. Akinek regénye is lesz: ez a könyv.

Thomas Mann első nagy regénye, A Buddenbrook ház 1901-ben jelent meg, és csakhamar világhírűvé tette az akkor huszonöt éves írót. A regény a nagypolgárság világáról, belső válságáról szól sok önéletrajzi vonatkozással. A Buddenbrook ház egy lübecki kereskedőcsalád alkonyának regénye. „Személyes családi tapasztalataimat stilizáltam regénnyé, bár azzal az érzéssel, hogy van benne valami irodalmi, vagyis szellemi, vagyis általános érvényű, de nem is sejtve, hogy miközben egy polgári ház szétzülléséről írtam regényt, hírt adtam a nagy széthullásról, egy korszak végéről, egy kulturális, társadalomtörténeti cezúráról” – nyilatkozta később Thomas Mann erről a könyvéről. A korszakos hanyatlás négy nemzedék sorsában tükröződik. Az energikus és kétely nélküli cselekvőkészséget a cég utolsó gazdájában, Thomas Buddenbrookban felváltja a belső bizonytalanság, az önelemző hajlam – üzletemberi és közéleti tevékenységét egyre inkább úgy játssza el, mint színész a szerepét. Fia pedig, a kis Hanno, akiben a család biológiai elerőtlenedése és egyszersmind fokozódó művészi érzékenysége kiteljesedik, már nem csak a neki szánt szerepre, a cég új felvirágoztatására, hanem a hétköznapi élet puszta elviselésére is alkalmatlan – halála véget vet a Buddenbrookok történetének, amely egyúttal csakugyan egy korszak, a polgárság nagy, de pusztulásra ítélt korszakának története is. Pánczél Edit könyvtáros ajánlásával.

„Egy éhenkórász fiatal kalandor a kishivatalnokok nyomorúságos életet éli Párizsban. Georges Duroynak kackiás bajusza, búgó hangja, bársonyos tekintete van. No meg nagyra törő álmai. Lelkiismerete viszont nincs egy csepp sem. Hamar rájön, hogy a nők segítségével karriert csinálhat, vagyont szerezhet, sorra csábítja és sorra hagyja el hát őket, szélhámosságtól, zsarolástól sem riadva vissza. A Szépfiú útja egyre feljebb vezet a nyárspolgári Harmadik Köztársaság haszonelvű, korrupt, léha és züllött világában, hogy végül az ország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb emberének meseszép lányát vezesse oltár elé, a Becsületrend Lovagjaként. „A Szépfiú én vagyok”, mondta magáról a szerző, az egykori duzzadó izmú, napbarnított szajnai evezős, a párizsi széplányok bálványa. Flaubert tanítványa négy hónap alatt harminchét kiadást megért regényével egy csapásra felnőtt mesteréhez.”

Mi fér bele „egy asszony életébe”? Mi történik azokkal a reményekkel, amelyek egy fiatal leány szívét betöltik, amikor életörömmel telve kilép a zárdából? Csupa bizalom és lángolás, vágy és érzékiség, de nagyon hamar csalódnia kell romantikus álmaiban és reményeiben. Mindarról, amiben hisz, kiderül: illúzió csupán. Illúzió a szerelem, illúzió a házasság, és annak bizonyul az emberi tisztességbe vetett hite is. És amikor úgy érzi, hogy több fájdalmat már nem képes elviselni, csalódik a fiában is. Csalás, mohóság van minden mögött, s e vad erők még az emlékeiből is kifosztják az asszonyt. Jeanne életét fiatal leány korától sivár napjait tengető öregasszony koráig követheti nyomon az olvasó. S e reménytelennek tűnő világban Jeanne számára nem marad más vigasz, mint a kis cselédlány regényt záró búcsúszavai: „Látja, az élet nem olyan jó. De nem is olyan rossz, amilyennek hisszük.” Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.

A közel hatvan éves Achab kapitány a Pequod nevű hajón indul el útjára, melynek valódi célját a hajó tulajdonosai és a személyzet előtt is eltitkolja: meg akarja ölni Moby Dicket, a Japán-tenger híres fehér bálnáját, „aki” előző útján leszakította a kapitány lábát. Szerződött kötelességeit elhanyagolva útján mindent alárendel a Moby Dick elleni rögeszmés harcnak. Tisztjei már az út elején fölfedezik a kapitány őrült rögeszméjét, Starbuck meg is akarja ölni, mivel azonban a bálnavadászat Moby Dick keresése közben is folyik, mind a tisztek és szigonyosok, mind a hindu legénység elnyomja félelmét, s bár lelkük mélyén tudják, hogy kapitányuk halálba kormányozza hajóját, az utolsó pillanatig teljesítik parancsait. A fehér bálnával vívott harc leírása végül a világirodalom nagy csatajeleneteihez hasonló szenvedélyes vadsággal idézi fel az ámbrás cet alakjában megtestesült pusztító természeti erők hatalmát. A hajó elsüllyed és a szinte hihetetlenül megmenekülő elbeszélő kivételével mindenki a tengerbe vész.

Olyan ember volt, akinek lelkét választott olvasmányok, a vérébe, az álmaiba átmenő irodalmi életforma és a befelé terebélyesedő szenvedések megfinomították, megtisztították az ember-állat pusztító ösztöneitől. Szelíd volt Mikes, béketűrő, „barátságos”, finom franciás mosolya nem takart rosszindulatot, csak megbocsátó megértését az emberi gyengéknek. Abból a legrokonszenvesebb emberfajtából való volt, mely a nagy Erasmussal jelenik meg a lélek történetében. (…) Levelei a lélektörténet új fejezetét kezdik a magyar irodalomban: a zordonan vallásos és izzóan heroikus lelkek után ő vezeti be a humánum korát, mely Kazinczyban, Kölcseyben, Vörösmartyban a magyar irodalom legbüszkeségesebb korszakát fogja jelenteni. Balassa és Zrínyi művészi, kulturális nagyszerűsége után Mikes tette a civilizáció diadala. (Szerb Antal)

A szelistyei asszonyok furfangos, pajzán története Mátyás környezetébe, várpalotai kastélyba vezeti el azt a három gyönyörű nőt, akiket mustrába küldtek a királyhoz, bizonyságul, hogy ilyen szép nők teremnek Szelistyén, érdemes oda a háborúban elpusztult férfiak helyébe újakat küldeni. S lám, mit tesz a véletlen: a három mustra sohasem tér meg Szelistyére – hiszen nem is onnan valók –, de Szelistyén egyre szebbek lesznek a lányok, asszonyok. Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.

A kisregény Mikszáth nagy műveinek sorába tartozik, mintegy a Szent Péter esernyője párdarabja, ha az irodalomtörténet meg is feledkezett róla. Látszólag ugyan ez is habkönnyű, könnyes-mosolyos história egy vén kasznárról, aki egész életén keresztül orcátlanul lopja gazdája, az Inokay bárók könnyelmű-kártyás utódjának gazdaságát, hogy azután végrendeletében a hatalmasra duzzadt vagyonát immáron koldusbotra jutott ura gyermekeire hagyja, ám a kisregénynek legfeljebb felszínét alkotja ez a hihetetlen és az író által elhitetni nem is nagyon kívánt adoma, a mű mélyebb rétegei egészen másról szólnak. Mindenekelőtt arról, hogy pénz és tisztesség összeférhetetlenek, hogy a századvég társadalmi berendezkedése torz és elviselhetetlen, hogy az úri becsület nem egyéb arcátlan hazugságnál, hogy szépség, jóság, igazság csak a mesében létezik, csak a költészetben, csak az álomban. A kisregény hasonlíthatatlan szépségét éppen az adja, hogy Mikszáth minderről közvetlenül szinte szót sem ejt, mindezt csak sugallja, érintőlegesen érzékelteti, s épp ezáltal költészet és valóság varázsos ellenpontjátékát valósítja meg

A regény témáját egy reformkori szájhagyomány adta; a dúsgazdag Buttler János és a katolikus paptól megejtett Dőry Mária kényszerházasságának különös története az aulikus és klerikálius erők ellen küzdő hajdani szabadelvű nemesség között terjedt szájról szájra, egy hosszan húzódó, 19. század elején zajló botrányos válóper kiszivárgott adatai alapján. A klérus rögtön a regény megjelenésekor igyekezett néhány ténybeli eltérés alapján hitelt vesztetté tenni a regény vádló művészi igazságát. Mikszáth két erő küzdelmét ábrázolta regényében: a nagyurak és nagypapok világa áll az egyik oldalon, s a szálak elvezetnek elzárt papi szemináriumokba, a császári udvarba, a pápai kúriára is. A másik oldalon Buttler János mellett felsorakoznak a Bernáthok, Fáyhoz hasonló kuruckodó magyar kisurak, a korai polgárságnak olyan különcködő típusai, mint az öreg Horváth; néma társként pedig szeretetével és rokonszenvével ott áll – Tóth uram, a röszkei kocsmáros és Vidonka, a népi ezermester személyében – maga a nép is. Ők már a jövő ígéretét, 1848 egykor majd fellobbanó tüzét hordják magukban.

„Olyan ez a mese, mint egy dúsan, sok színnel virító virág – írta Schöpflin Aladár. – Mikszáth, a szatirikus, az okos ember, kemény bírálója a körülötte folyó életnek, ebben a könyvében félretette szatíráját, okosságát, bíráló kedvét, s kitárta a világ elé emberszeretetének mély érzelmességét.” Wibra György, a besztercebányai fiatal ügyvéd útnak indul, hogy megkeresse örökségét, illetve felkutasson egy vörös esernyőt, amelynek nyelébe apja, a ravasz öreg, fia vagyonát rejtette el a kapzsi rokonok elől. A nyomozás nem jár eredménnyel, a fiatalembernek nem sikerül rábukkanni az eltűnt kincsre. De talál helyette mást, ami többet ér minden kincsnél: a glogovai papkisasszony tiszta szépségét, önzetlen szerelmét. Talán a Szent Péter esernyője hozta Mikszáthnak a legnagyobb sikert, a Jókaiéhoz fogható népszerűséget. Még életében tizennégy nyelvre lefordították. Szörényiné Kis-Gergely Lilla könyvtáros ajánlásával.

Irodalmi alkotások részben gyönyörű, részben pedig mostoha sorsa, hogy kötelező olvasmányokká válnak. Gyönyörű, mert így nem merül feledésbe, s a felnövekvő generációk is megismerkednek vele. Mostoha azonban abban, hogy nevük hallatán minden diák lelki szemei előtt megjelenik egy elképesztően hosszú, nyomasztó tartalmú lista, ami a kötelezően előírt, unalmas, bemagolásra szánt alkotások gyötrelmeivel riogat. Gyanakvás helyett vessünk inkább egy futó pillantást a mű alkotójára, leendő olvasmányunk keletkezési körülményeire, s magára a műre is. Hátha nem is lesz olyan rémisztő az olvasás! Az ifjúsági irodalom egyik alapművének tartott regény 1907-ben jelent meg, s nem csak hazánkban, de a világon mindenütt nagy sikert aratott. Ezt bizonyítja az is, hogy Bulgáriától kezdve Dél-Koreáig nagyon sok nyelvre fordították le. Olaszországban például az irodalmi mítoszok közé emelkedett, az ottani zsebkönyvtár sorozatban már a tizenharmadik kiadása is megjelent, épp csak nem kötelező tananyag. A józsefvárosi Füvészkertben játszódó történet ugyanis olyan mondanivalóval rendelkezik, hogy azok számára is érthetővé válik, akik a Föld más területén élnek. Kevés regény ábrázolja olyan sokrétegűen és érzékenyen a kamaszok világát, mint Molnár Ferenc műve, a Pál utcai fiúk. Ezért sem véletlen, hogy kötelező olvasmány lett belőle. Az 1890-es évek pesti gyerekvilágának ezt a lírai krónikáját többször is feldolgozták, színpadon és filmen egyaránt. Leghíresebbnek közülük a Fábry Zoltán rendezte 1968-as változat bizonyult, ami magyar-amerikai koprodukcióban készült. A Pál utcai fiúk főszereplői józsefvárosi gyerekek, akiknek két bérház közötti grund jelenti a szabadságot és a hadszínteret. Ezen kereten belül mutatja be az iskola és játék, barátság és harc, összetartás és árulás megnyilvánulásait a kamaszvilág tükrében, a gyerekek szemszögéből nézve és megértve. A történet két rivális banda között játszódik, akik a grundon – és a grundért – folyó harcot élet-halál kérdésének tekintik, ám ez a romantikus játékhadszíntér az író fantáziája által jelképpé válik, ahol a fennmaradásért kell háborúzni. Mert ennek a világnak is megvannak a saját törvényei, szokásai, egyesületei és erődítményei. Tehát vezérei és közkatonái is. Boka és Ács Feri a két tábor vezére, Geréb, az áruló, s az önfeláldozó Nemecsek Ernő egytől-egyig kiforratlan, alakuló egyéniségek, s Nemecsek híres önfeláldozása sem a szokványos hősi tett, sokkal inkább a grundért folyó háború során önkéntelenül is bátor hőssé váló hétköznapi kamasz természetes cselekedete.

Az 1911-ben írt Az Isten háta mögött című mű egy felvidéki kisváros értelmiségének egyhangú, kiúttalan életét mutatja be. A regény három fő alakja más-más módon próbál kitörni ebből a világból. Veresnét csak egy szabadító szerelem menthetné ki érzelmi sivárságából. Az albíró az „outsiderek” életét éli, ugyanakkor kapkodva keresi a különböző kisvárosi csoportok között a maga társaságát. Veres Laci mindvégig passzív szereplő. Ilosván minden nevelői hivatástudat, nevelési eszmény megkopott, fegyelmezéssé, magoltatássá szürkült, s Laci csak vergődik ebben a világban (Nyilas Misi és a későbbi regényekben ábrázolt kiábrándult értelmiség előképe ez a fiatalember). A regény mesterien szerkesztett. Az első harmadban az író mesterségesen szürkíti az eseményeket, a másik két harmad egyetlen drámai jelenet, amelyben az eddig külön szálon futó sorsok összefonódnak. A jelenetben Veresné a kisváros legfontosabb asszonya. Ilosva minden jelentős embere – a pap, az igazgató, az albíró, a káplán, a tanító – mind az ő kegyeiért harcol. Ez az egyetlen este hivatott kárpótolni Veresnét egész életének visszafojtottságáért. A regény hőseinek sorsa tragikomédiába fullad, csupán Veres Laci életében mutatkozik kiemelkedési lehetőség, egyedül az ő életét nem zárja le a szerző. Ez az optimizmus már nem a Sárarany naiv hite, amely szerint elegendő az állapotokat felmutatni. Veres Lacinak már küzdenie kell, bár a küzdelem célja – az értelmiség útjának iránya – az író előtt is bizonytalan.

"Mi az élet? Sár. És az ember benne? Arany a sárban." „…- az isten is kitanult már a mesterségiből” – részlet az első oldalról

Edgar Allan Poe, a zaklatott életű, különc írózseni, műfajok alapjait teremtette meg. Ma is ható stílusa egyéni, és az ellentétek feszültsége jellemzi. Egyszerre határozza meg a tudatosság, a tiszta, világos logika, az irónia, a hideg kiszámítottság, ugyanakkor a lélek sötét mélyében szunnyadó tudattalan, ősi sejtelem, szenvedély és félelem sokféle alakja. Poe azt vallotta, hogy egy mű elsődleges célja a közönségre gyakorolt hatás, és e cél érdekében biztos kézzel választotta ki a megfelelő eszközöket az irodalmi kellékek sorából. A hatás nem is marad el: aki kezébe veszi ezt a kötetet, mely elsősorban Poe misztikus történeteiből válogat, szembesülhet saját démonaival. Hiszen mindannyian ismerjük például a „perverzió démonát”, amely életünk meghatározó pillanataiban rendre felbukkan, és az észérvekkel ellenkező magatartásra serkent bennünket. „Ott állunk a meredély szélén. Borzadva pillantunk a mélységbe…, s mivel értelmünk parancsolóan visszariaszt, éppen azért annál mohóbban közelgünk feléje.” Nem is tehetünk mást, hagynunk kell, hogy Poe művei lebilincseljék és démonok rabjává tegyék a lelkünket.

Tudat alatt mindnyájunkban ott él még a hajdani gyermek, hacsak a nevelés, a világ elszürkítő hatása máris ki nem ölte belőlünk. E kis regényben nem a felnőttek világa öli meg a gyermekit, hanem megfordítva: egy hús-vér gyermek hódítja meg varázsával a felnőttek állig begombolkozott világát – szinte játszva. Mondanivalója – hogy örömre születtünk a világra – mindig és mindenütt érvényes. Folytatása: Az öröm játéka örök. Buzsicsné Szabó Eszter könyvtáros ajánlásával.

Az öröm játéka – vajon mit jelenthet ez a szokatlan kifejezés? Aki hallott vagy olvasott már Polyannáról, rögtön elmosolyodik, hiszen tudja, hogy a boldog és kiegyensúlyozott élet titkát takarják ezek a szavak. Ám még az is, aki ebben a regényben találkozik először a kislánnyal, igen hamar rájön, hogy a „játékot” receptre kellene árulni a sok pirula, vitamin és erősítő szer helyett. Felnőtt, gyerek, bárki alkalmazhatja, naponta akár többször is. Roppant egyszerű és módfelett hatásos. Ráadásul mellékhatása sincs. Hacsak nem tekintjük annak a szájunk szögletében egyre gyakrabban megjelenő mosolyt, meg a családtagjaink, kollégáink, csoporttársaink, barátaink arcán, sőt, a boltban, buszon, postán utunkba kerülő ismeretlenek tekintetében megfigyelhető furcsa változásokat… Előzménye: Az élet játéka.

A verses regény főhőse a kor nemesi intelligenciájának alaptípusa, elégedetlenséget érző, de döntésre és ellenállásra képtelen ifjú, a „felesleges ember”, aki kora társadalmától és a néptől egyaránt távol áll, s a kibontakozás útját nem találva egykedvű, életunt. Anyegin figuráján keresztül nemcsak Puskin két száműzetésének, majd a fővárosba való visszatérésének élményei épülnek a műbe, hanem a szerelem, párbaj, bál és színház motívumok hangsúlyos szerepével voltaképpen saját életformáját örökíti meg a kiábrándult dekadencia atmoszférájában. A mű – polifonikus kompozíciója révén – egyúttal hű és tárgyilagos képet rajzol a kor Oroszországának életéről, nemcsak a főváros, hanem a falvak és az udvarházak hangulatát is híven tükrözi. S bár közvetlen politikai vonatkozásai nincsenek, a sorok mögé bújva érezhető feszültséget teremt a forradalom szükségességének vágya.

A történet a XVII. század elején játszódik. A spanyol gyarmatosítók ellen küzdő tengeri farkasok egyik vezére a Fekete Kalóz. A hős lelkű olasz nemesúr adta kalózkodásra a fejét, hogy bosszút álljon családjáért a porba tiport becsület, a megalázott és kigúnyolt igazság bajnokaként. Esküdt ellenfele, Van Guld, hitszegő, népének és hazájának hitvány árulója. A vitéz kalózvezér megcsáklyáz egy spanyol vitorlást, s a foglyok közt gyönyörű leányt pillant meg. Eszeveszett szerelemre lobban iránta. Sikerül-e vajon a Fekete Kalóznak levernie ádáz és álnok ellenfelét? Egymásra talál-e a tenger félelmetes lovagja s az a gyengéd, ártatlan teremtés akit szeret? Erről szól a páratlan izgalmas kalandregény.

Majdnem pontosan ezer éve történt, hogy a francia nyelvű normanok elözönlötték a brit szigeteket, és meghódították angolszász lakóit. Az uralkodó normannok és az alávetett szászok ádáz küzdelme évszázadokig tartott, de végül a két nép, a két nyelv eggyé olvadt, és így alakult ki az angol nemzet és nyelv. Az író akit a történelmi regény atyjának neveznek, az átalakulás viharos korszakába helyzei hőseit, a nemeslelkű, hős Ivanhoe lovagot, az elvetemült templáriust, a bájos Rowenát, és a szép Rebekát, Oroszlánszívű Richárd királyt és a legendás Robin Hoodot. A romantius, kalandos nagy regény másfél évszázada kedves olvasmánya felnőtteknek és fiataloknak.

A regény története Néro idejében játszódik, bemutatja a császár rövid, de véres hatalmának utolsó éveit, az uralkodó osztály dekadenciáját, a kereszténység elterjedését. Cselekménye több szálon fut. A romantikus szerelmi ág szinte földöntúli érzelmeket ábrázol. Vinicius katona beleszeret a gyönyörű Lygiába, a Rómában túszként élő királylányba. Poppea, Néro felesége féltékeny a királylányra, s bosszút forral a fiatal pár ellen. A regény többi jelenete a császár környezetébe, az előkelőségek udvarába viszi el az olvasót. Megelevenednek a vad tivornyák és a népszerűséget hajhászó, művészkedő Néro pojácaságai. A mágikus császár felgyújtja Rómát, hogy a tűzvész lángjainál játszhassa el öntetszelgő színészi szerepét. Tanácsadói sugallatára az új vallás követőit teszi felelőssé. Hatalmának végét érezve mindennél szörnyűbb cirkuszi játékot rendez a népnek. Megindul a keresztények összefogása, Lygia börtönbe kerül. Az áldozatokat vadállatokkal tépetik szét, nyilvánosan keresztre feszítik őket. A vérengzést végül a nép és a szenátus is megsokallja, s Néro – érezvén elkerülhetetlen bukását – önkezével vet véget életének. A könyv megújuló népszerűségét több tényezőnek köszönheti. A minden akadályon győzedelmeskedő szerelem az olvasók romantikus igényeit elégíti ki. Írói erényei: a nemzeti érzésre való apellálás, a gazdag, színes, archaizáló stílus, feszes kompozíció, a kalandos meseszövés, a hősök epikus, csak egy-két jellemvonással történő, fekete-fehér jellemzése. Ezért a regényéért az írót irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Buzsicsné Szabó Eszter és Salamnonné Vadász Tímea könyvtárosok ajánlásával.

Babits Mihály írja Stendhalról „Az európai irodalom történeté”-ben: Minden figyelmét alakjainak lelkére fordította. Témája a nagyravágyás. Ez korszerű téma, sőt romantikus… De Stendhal nem a téma lírai oldalát fogja meg. Ő hidegen elemzi a betegséget és következményeit, oly józansággal, hogy a realista regény egyik őse lett a francia irodalomban. Nála jelenik meg először az ifjú törtető mindig érdekes alakja, aki elindul meghódítani a világot… Ha a világot nem is, a regényt bizonnyal meghódította.

Kalózokról, elásott kincsekről sokat olvashat az ember. Ha Stevenson Kincses Szigetét nem olvasta, mégsem tudja, milyen is az igazi kalózregény! Páratlan feszültség, egymást kergető fordulatok jellemzik ezt az izgalmas regényt, a kalandos-romantikus irodalom klasszikus alkotását. Írója, Robert Louis Stevenson, a múlt század végének híres angol regényírója, a fia kedvéért kezdett bele Jim Hawkins és John Silver históriájába – ezért ifjúsági regény a szó szoros értelmében A Kincses Sziget. Ámde ifjúsági azért is, mert megjelenése, 1884 óta nemzedékek olvassák, fiatalok és öregek egyaránt, mindekor izgalommal, örömmel és egyformán fiatalos lelkesedéssel.

Stevenson majd' 120 éves horrorklasszikusa eddig is számtalan különböző könyvnek, filmnek adott már ötletet. Dr. Jekyll, a tudós, egy különleges kísérlet során felfedezheti saját, állatiasabb énjét. A kísérlet következtében szörnyű teremtménnyé változik: megszületik Mr. Hyde, minden idők egyik legrettenetesebb regényfigurája. Jekyll rádöbben: valóban élhet egy állat az emberben…

Az osztrák biedermeier legjelentősebb képviselőjének regénye egy jómódú kereskedőcsalád sarjának fejlődéstörténetét és szerelmének beteljesülését meséli el éteri érzelemábrázolással és visszafogottsággal.

„Drakula vagyok; legyen üdvözölve házamban, Mr. Harker!” Ezekkel a szavakkal mutatkozik be Bram Stoker klasszikus történetében a gróf Jonathan Harkernek, az egyik főhősnek. A regényirodalom egyik leghíresebb bemutatkozását nemcsak az olvasók fújják bő évszázada – 1897-es angliai megjelenése óta a Drakulá-t nem győzik újranyomni –, de színpadi és filmszínészek is tucatszám. Lehetetlen úgy olvasni a semmi jót nem ígérő invitálást, hogy ne lássuk közben Lugosi Bélát, Christopher Lee-t vagy Gary Oldmant, vagy ne halljuk gondolatban egy súlyos várkapu nyikorgását. Drakula, aki beinvitál, rögtön felismerhető vékony sasorráról, „fennhéjázón öblös” homlokáról, főleg pedig „sajátságosan hegyes” fogairól, amik „kiálltak az ajkak közül, amelyeknek feltűnő pirossága ily élemedett korhoz képest megdöbbentő életerőt mutatott”. Ekkor még nem tudja szegény Harker, hogy házigazdája nem szimpla baljós mágnás, hanem igazából egy négyszáz éves vámpír. Harker, a fiatal angol ügyvéd azért utazik a Kárpátok közé, a hátborzongató várkastélyba, hogy nyélbe üsse Drakula London melletti ingatlanvásárlását. Nem is sejti, miféle szörnyűséget szabadít ezzel a világra: a vámpír gróf ebben a nyugati metropolisban akar újabb áldozatokat szedni, újabb – élőhalott – segítőtársakat toborozni. Miközben Harker a romos várban senyvedve tervezi reménytelennek tűnő menekülését, Drakula kísértethajója máris Anglia felé közeleg, ahol két ártatlan fiatal nő készül a boldog házaséletre. Az egyik éppen Mina, Harker menyasszonya… Barátaiknak, egy ifjú angol és egy idős holland orvosdoktornak, egy angol főnemesnek és egy amerikai kalandornak minden bátorságukra és leleményességükre szükségük lesz, hogy elháríthassák ezt a pokoli támadást.

„ViIágtörténeti cselekedet volt ez a könyv. Megmutatta az egész világnak Amerika szégyenét, a rabszolgaságot… Harriet Beecher Stowe könyve betöltötte hivatását. De csodálatos módon nem felejtették el azóta sem. Ma is százezrek olvassák szerte a világon, színdarabokat faragnak, mozidarabokat csinálnak belőle, és nincs nap, hogy sokan-sokan meg ne siratnák a nemes szívű, vallásos lelkű, öreg négert, Tamás bátyát. Úgy látszik, még mindig van mit tanulnunk ebből a könyvből. Rabszolgák nincsenek bár; de még mindig megesik, hogy különbséget teszünk ember és ember között, és nem tudjuk elképzelni, hogy ami nekünk s a magunk fajtájú embernek fáj, az éppen úgy fáj a másfajta embernek is. A Tamás bátya kunyhója még sokáig szükséges könyv lesz. Meg kell tanulnunk belőle, hogy mindnyájan egyformán Isten gyermekei vagyunk, szeretnünk és becsülnünk kell egymást!” – írta Benedek Marcell, aki külön a gyerekeknek fordította és dolgozta át ezt a világhíres művet.

Az elsodort falu szellemi hatása egészen a máig ér. Voltak idők, ami­kor a tiltott könyvek listáján szerepelt. Kevesen ismerik, s többnyire csak a róla kialakult-kialakított fantomkép nyomán, amely termé­szetesen késztetőinek felfogása szerint ilyen vagy olyan értelemben eltorzította a valóságos regényvilágot és írói mondanivalót. Szabó Dezső mindig is legfőbb munkájának tartotta Az elsodort falut, a magyar társadalom egészéről akart benne képet adni, hite szerint e művével egészen új korszakot kezdett a magyar elbeszélő irodalom történetében. Egyszerre törekedett arra, hogy regénye ala­pos szociológiai analízis és a magyar társadalom további fejlődését kijelölő eszmék panorámája legyen. Valóban összegző alkotás, amely számot vet a kiegyezés utáni korszak történelmi tapasztalataival, ki­fejezi a háborúba taszított magyarság szenvedéseit, és előkészíti azt a „magyar forradalmat”, amelyre a háborús összeomlást követő forra­dalmi átalakulásban csalódva Szabó Dezső oly nagyon vágyakozott. Gál Erzsébet könyvtáros ajánlásával.

Széchenyi Naplója csaknem folyamatosan kísér végig egy életet. Az 1813-14-es napóleoni hadjárat befejeztével kezdődnek, s az a fiatalember, aki nápolyi kiküldetéséről, keleti, párizsi útjáról számol be, elkényeztetett főnemes ifjúnak látszik, aki Európa legjobb társaságaiban forgolódik. Ebben az időben németül beszélt és írt a legfolyékonyabban, érthetően naplóját is németül írta. S bár később magyar nyelvtudását felfrissítette, s kiválóan tudta és ismerte a nyelvújítás eredményeként kialakult magyar nyelvet, e mellett a gyakorlat mellett mindvégig kitartott, s csak olykor, egy-egy mondat erejéig használja a magyar nyelvet is naplóiban. A Napló utolsó bejegyzése 1860. április 1-én íródott, hat nappal Széchenyi öngyilkossága előtt. A két dátum közt hasztalan várakozások és kudarcok, önemésztő korszakok és házassági tervek, nagy vállalkozások s aktív politikai tevékenység töltik be az időt. Az Akadémia, a Kaszinó létrehozása, a lóversenyügy, a gőzhajózás megindítása, s a szívügy, a Lánchíd tervének érlelődése nyomon követhetők a feljegyzésekben. Történelemkönyvekből ismert adatok és tények elevenednek meg a személyes, vallomásos műfajban Széchenyi szoborként élt eddig emlékezetünkben. A Napló szoboralak helyett tragikus sorsú emberrel ismertet meg.

A Hiúság Vására 1847. január és 1848. július között jelent meg először, havi folytatásokban. Amikor Thackeray 1846 januárjában kiadójával megállapodott a regény közlésére, a mű címe még ez volt: Regény hős nélkül. Toll- és ceruzavázlatok az angol társadalomról. Ezzel a címmel az író nem volt megelégedve, de csak hónapok múlva – az éjszaka kellős közepén – ötlött fel benne a végleges cím. „Kiugrottam az ágyból – írja Thackeray –, háromszor körülszaladtam a szobámat, s közben ezt mondogattam: Hiúság Vására, Hiúság Vására, Hiúság Vására!” A cím sokkal találóbb, mint az első volt: a regény véglegesre érlelt formájában több és más lett, mint aminek indult: a „toll- és ceruzavázlatok” laza sorozatából szigorú fegyelemmel szerkesztett nagy körkép-regény alakult, a humoros, szatirikus ábrázolás pedig az erkölcsi tanítás eszköze lett. Szülőhazájában is, de még inkább külföldön az olvasók tudatában a Hiúság Vására forr a legszorosabban Thackeray nevével. Első magyar fordítása már 1853-ban megjelent, azóta is állandó kedvence a magyar olvasók számos nemzedékének – talán, mert átérezzük a mű „örök érvényű” mondanivalóját, amelyet az író a regény záró bekezdésében így fogalmaz meg: „Ó hiúságok hiúsága! Ki boldog közülünk ezen a világon? Ki kapta meg azt, amire vágyott? És ha megkapta, ki van megelégedve?…”

Az i. e. 5. századi görög történelem két legnagyobb sorsfordulója: a görög-perzsa háborúkban (500-449) Szalamisz mellett a perzsákon aratott döntő győzelem, valamint az Athén és Spárta között ezután kitört peloponnészoszi háborúban (431-404) az Aigiszpotamoi mellett lezajlott s az athéniak teljes vereségét jelentő ütközet nemcsak a görögség jövőjét határozta meg, hanem hatással volt az egész európai történelem és kultúra további alakulására is. Mindkét háborúnak megvolt a maga történetírója. Hérodotosz, „a történetírás atyja” azt mesélte el művében, hogyan „győzte le a perzsa tél hadát a görög tavasz”. Arra a kérdésre pedig, hogy mi történt Szalamisz és Aigiszpotamoi között, miként fordultak a görögség erői egymás ellen, hogyan szenvedhetett a perzsa háborúk terhét szinte egymaga viselő roppant athéni nagyhatalom végzetes vereséget, amelyet már soha többé nem tudott kiheverni, Thuküdidész keresett magyarázatot művében. Thuküdidész a történelmet elsősorban emberi történetnek látta, amelyet lehetőségei alapján, a lét törvényszerűségei jegyében maga az ember alakít. Egyetlen háború történetében az egyetemes törvényszerűségeket kereste és mutatta meg, s próbálta megrajzolni a hatalom, a jog, a szabadság és a sorsformáló tevékenység lehetőségeit és korlátait. S bár a görög aranykort romba döntő testvérharc történetét írta meg, azt, hogy hogyan vált múlttá az emberi történelem és kultúra addigi legnagyszerűbb s főként Athén nevével jelzett pillanata, hitt benne, hogy az ember által alkotott igazi értékek, habár mulandó személyekhez, korokhoz, közösségekhez vannak is kötve, maradandó értékként épülnek be az emberi létbe. Benke Dániel könyvtáros ajánlásával.

Tolsztoj két (külön-külön is sok ágú) szálból szőtte hatalmas regényét. Az egyik Rosztov gróf, Bolkonszkij herceg és több más család öregjeinek és fiataljainak regénye, mely híven tükrözi az orosz nemesség életét I. Sándor cár korában. A regény másik szála az 1812-es napóleoni hadjárat leglényegesebb cselekményeinek története. Bemutatja azt az igazságos védelmi háborút, amelyet az orosz nép, hallatlan szenvedések közepette, diadalmasan vívott meg a betolakodók ellen. Valóságos eposz ez, melynek hőse maga a nép. A regény ezernyi epizódjában rengeteg ember jelenik meg előttünk, de Tolsztoj jellemábrázoló ereje valamennyit elevenné s feledhetetlenné teszi. Mindenütt meglátja és megmutatja azt, ami általános érvényű. Ezért él és hat ez a csodás regény örökké, és minden kor számára van mondanivalója.

Egy úri gyilkos vallomása, oly költői részletekkel, hogy sokszor szinte nem is olvassuk,hanem zsibbadtan hallgatjuk Beethoven: Kreutzer szonátáját, hol hegedű sír benne, hol gordonka panaszkodik fájdalmasan. Nyilvános gyónás ez a regény, melyben a gyilkos könnyíteni akar szerelmes lelke gyötrelmein. Tolsztoj Kreutzer szonátája a rosszul megalapozott házas élet, a tévesen értelmezett szerelem és a félreértések miatt egymástól elforduló házastársak talán mindennapos, de mégis mélyen megrázó tragédiája. A fiatal, szerelmes férj feleséggyilkossá válik, s ezzel két életet olt ki egyszerre, mert a gyilkost folyton üldözi bűne. A társaságbeli gazdag fiatalember örök tavasznak, szerelemnek nézi az életet. Minden leány neki serdül, minden asszony neki virul. Pillangómódra azt szereti, akit lehet, akit szabad. Egy fiatal leány tiszta szerelme hálóba keríti csapongó szenvedélyét s a házasság békóiba veri. Szűzi ártatlansága folytán eleinte tündért lát ifjú nejében, de ha csillapodik vére, más nő lép a tündér helyébe, s az asszony is más férfire veti vágyódó tekintetét. féltékenység marja kiegéett szívüket, s kínjuk el nem ül soha, mert egy pillanatig sem lehetnek biztosak élettársuk hűségében. A tragédia aláfestő zenéje, melynek akkordjainál a bűnös viszonyuk szálai szövődnek, a Kreutzer Szonáta.

„Aki nem olvasta a Tom Sawyer kalandjai címû könyvet, mit se tudhat rólam, de az nem tesz semmit. A könyvet egy Mark Twain nevû úriember írta, és nagyjából az igazságot írta meg. Néha lódított egyet-mást, de azért a java igazság, amit írt." Huckleberry Finn szavai ezek, a regény izgalmas eseményeit ugyanis az õ elbeszélésébõl ismerjük meg. De ott van mellette hûséges barátja, Tom Sawyer is. Minden nagy vállalkozásuk közös: hajóznak a Mississippin, szélhámosok társaságába keverednek, nagy és izgalmas „rabszolga-szabadító"akciót folytatnak – úgy, ahogy az igazi nagy regényekben meg van írva – az öreg Jim megszöktetésére. A legnehezebb mégis: mindezt megírni. Huck Finn õszinte szavai szerint: „Ha tudtam volna, hogy milyen fene nehéz dolog egy ilyen könyvet megírni, bele se fogtam volna; nem is kezdek ilyenbe még egyszer."

Mark Twain 1835-ben Samuel Langhorne Clemens néven látta meg a napvilágot Missouriban. Volt nyomdász, hajókormányos a Mississippin és hírlaptudósító is. Sok könyvet írt, de igazából csak a gyerekkönyvei maradandóak; így a Tom Sawyer kalandjai, a Huckleberry Finn, a Koldus és királyfi és az Egy jenki Arthur király udvarában. Szerb Antal a gyermekkönyv Shakespeare-jének nevezi Mark Twaint, s nem véletlenül: a Tom Sawyer kalandjai, ez az 1876-ban írt regény mindmáig friss és élvezetes. Az igazi klasszikusokon nem fog az idő. A regényt remekművé teszi az a gyermeki, mulatságos világkép, ami felnőtt érzelmeink, szerelmeink, vágyaink, önsajnálatunk groteszk és kedves mása. A gyerekek, akik még nem olvasták, bizonyára élvezni fogják a sajátos humorral megírt kalandokat és csínyeket, ám szüleik is bele- beleolvashatnak, fölidézve ifjúságukat.

Az író több mint egy évtizedig, 1850-től 1862-ig tartó száműzetésében született talán legismertebb regénye, A nyomorultak. Az alaptörténet egyszerű: Jean Valjeannak, a szökött fegyencnek nem bocsát meg a társadalom, s a férfinak emberfeletti erőfeszítésébe kerül, míg végre sikerül „rendes emberré” válnia. Ellenfele Javert rendőrfelügyelő a külsőséget, a látszatot istenítő burzsoázia tipikus képviselője, aki végül is belátva kudarcát, öngyilkos lesz. Az izgalmas fordulatok, a különleges helyzetek és a végletes jellemű szereplők a romantika egyik legnagyobb alkotásává teszik a regényt. W. Kovács Ágnes könyvtáros ajánlásával.

Titokzatos, orsó alakú „óriás valami” nyugtalanítja a világtengerek hajósait. A szörnyeteg hol itt, hol ott bukkan fel a hullámok közül, és kisvártatva meglékelve süllyednek el az addig sérthetetlennek vélt hajóóriások. Pierre Aronnax professzor egy expedícióval elindul, hogy kiderítse a tengeri csodalény rejtélyét. Hajójuk hamarosan meg is ütközik a szörnnyel. A professzor és inasa a tengerbe zuhan. A titkot azonban így is sikerül kideríteni: a „szörny” nem egyéb, mint Nemo kapitány búvárhajója. Ennek a hajónak sokezer mérföldes tengermélyi útjáról, utasainak izgalmas kalandjairól, szerencsés meneküléséről szól Jules Verne egyik legérdekfeszítőbb, s amellett tudnivalókban is leggazdagabb regénye, a Nemo kapitány története a másik híres Verne-regényben, a Rejtelmes szigetben folytatódik.

A nagy angol író fantasztikus históriája kíméletlen társadalomkritika és egyben komoly tanulság a mai ember számára. Szükségképpen szembe kell fordulnia az emberekkel, bűnözővé kell válnia annak, aki teljesen egyedül valami rendkívüli felfedezésre jutott? Griffin, a zseniális vegyész, az első láthatatlan ember lebilincselően izgalmas, életre-halálra menő küzdelmét elgondolkozva teszi le az olvasó

A „Világok harcá”-ban Wells a marslakók és a földi emberek közötti háborút írja le, megalkotva ezzel a műfaj egyik legsikeresebb, hallatlanul izgalmas, végig feszültséggel teli alapművét. E szuggesztív hatású könyvből készült – híres-hírhedt – Orson Welles rádiójáték képes volt igazi tömeghisztériát előidéző pánikhangulatot okozni az Egyesült Államokban. A kötet e rádiójáték teljes szövegét is tartalmazza.

Dorian gazdag és gyönyörű fiatalember, aki örökké szép és fiatal akar maradni, s ezért még a lelkét is eladná. Miután egy barátja megfesti portréját, a fiú csak azt kívánja, hogy bárcsak a képmása öregedne helyette. Ördögi kívánsága teljesül. Dorian átadja magát az élvezeteknek, a bűn útjára lép, míg egy napon szörnyű felfedezést tesz; a pincében elrejtett képmás életre kel… Oscar Wilde egyetlen regénye az angol irodalom alapműve, korának botrányirodalma. Görbe tükörben mutatja be azt a társadalmat, amelyet elvakítanak a külsőségek, amely bármeddig képes lesüllyedni az élvezetek hajhászásáért, amelyben a felszínes szépség az élet értelme, amiért bűnt elkövetni művészet. Cenzúrázatlan, eredeti kiadásának a címe: Dorian Gray arcmása. Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.

„A poklot akarom látni mérnök úr.” – Zola híres mondata akkor hangzott el, amikor bejárta a bányák legdurvább, életveszélyes aknáit is. A Germinalhoz gyűjtött anyagot. Nem hagyta, hogy a legjobb állapotban lévő fejtőhelyeket mutassák neki a mérnökök. A Germinal Zola legkiemelkedőbb regénye. Egy francia bányászkolónia tragédiáját írja le. Szervesen beilleszkedik a második császárság zülléséről írt regényfolyamba, melyben valamennyi társadalmi réteg megkapja a magáét. Olvasmányos és izgalmas történet, melynek fő eszköze a művészi erő és energia. Ez a regény egyfajta mérföldkő. A Germinal után már soha nem lehet úgy elkezdeni egy könyvet, ahogy az elkezdődik. Pánczél Edit könyvtáros ajánlásával.

Fauchery írása … egy fiatal lány története volt, aki alkoholisták negyedik-ötödik generációjából született, vérét megrontotta a nyomor és az ivás tartós örökletessége, mely benne a nőiség kóros túltengésébe csapott át. Egy külvárosban nőtt fel, a párizsi utcakövön; és nagyra, szépre, bujára nőve, mint a trágyadombon hajtatott növény, bosszút állt a koldusokért és az elhagyatottakért, akiktől származott. … Természeti erő lett belőle, a pusztítás kovásza…” Ő Nana, a Variétés Színház ünnepelt dívája, a buja szőke Vénusz, akinek lábai előtt ott hever egész Párizs. Fiatalok és vének, arisztokraták és polgárok, gazdagok és szegények, nősek és nőtlenek. És Nana ádáz kéjjel és dühvel tapod rajtuk. Mohón habzsolja és herdálja az életet, keze között hatalmas vagyonok olvadnak el, hószín combjai szorításában férfiak tucatjai vergődnek és zúzódnak halálra. Az olcsó utcalányból lett luxusprostituált tündöklése és bukása egybeesik a második császárság végnapjaival, a porosz–francia háború kitörésével. A Nana megírása idején pornográf műnek számított. Olyannak, amely azután klasszikus regénnyé nemesedett.