Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



Kategóriák

Weblapok

Ammaniti, Niccolò: Én nem félek - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b237271
Az alig negyvenes, rendkívül népszerű olasz író, a legrangosabb olasz irodalmi díj, a Premio Strega tavalyi nyertese, akinek könyvei már negyvenöt országban olvashatók, eddigi legnagyobb sikerét ezzel a regénnyel aratta. A történet egy közelebbről meg nem határozott aprócska dél-olaszországi faluban és környékén játszódik 1978 kegyetlenül forró nyarán. Egy napon az egyik gyerek, Michele iszonytató felfedezést tesz egy határszéli elhagyatott, omladozó ház pinceüregében. Annyira megrémül attól, amit – jobban mondva akit – talál, hogy el sem meri mondani a társainak. Az apjával szeretne róla beszámolni, de az sosem ér rá: kamionos, sokat van úton, mindig fáradtan tér haza. Michele titokban vissza-visszatér az üregbe. Rémületén felülkerekedik a segíteni akarás. Egyre bátrabb, egyre találékonyabb, egyre céltudatosabb. De közben otthon is furcsa dolgok történnek. És szörnyű történet dereng fel Michele előtt, melyhez éppenséggel a saját családjának is köze van. Sikerül-e megbirkóznia ennyi titokkal, és sikerül-e közben kimenekítenie a pinceüreg szenvedő foglyát a halálos veszedelemből? A félelem arcait a gyerekek világában Mark Twain-ien otthonos Ammaniti úgy mutatja meg, olyan észrevétlenül és érzékenyen, hogy az a felnőtt embert is mellbe veri. Az izgalmas regényből készült filmet néhány évvel ezelőtt a magyar mozik is sikerrel játszották. Salamonné Vadász Tímea könyvtáros ajánlásával.
Avallone, Silvia: Acél - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b250270
A fiatal Silvia Avallone első regénye a tavalyi év egyik legnagyobb könyvszenzációja volt Olaszországban. A színhely az Elba szigetére néző, toscanai Piombino. Ennek a Toscanának azonban a Sole mió-s Itáliához nem sok köze van. A város iparnegyedében vagyunk, ahol nyáron a bénító forróság, télen pedig a kongó üresség és a szitáló eső miatt nem történik semmi. Az itt élők hozzászürkültek az őket körülvevő acélgyárhoz, a lerobbant bérházrengeteghez, a koszos és olajos tengerparthoz. A felnőtt férfiak és fiúk az acélgyárban dolgoznak, az asszonyok pedig harmincévesen már elvizesedett lábbal, fásultan végzik a háztartási teendőket. A két főszereplő kamaszlány, Anna és Francesca, mégis úgy érzi: most kezdődik az élet, övék a világ. A végtelen boldogsághoz már nem is kell több, csak hogy betöltsék a tizennégyet, részt vehessenek a nyári ünnepen, először lefeküdhessenek valakivel, és eljuthassanak a napfényben fürdő szemközti szigetre. Vajon sikerül-e megúszniuk mindazt, ami vár rájuk? Kamaszregénynél jóval több: lebilincselő sodrású, váratlan fordulatokban és erotikus intermezzókban, miniatűr szerű pontossággal kidolgozott jellemrajzokban gazdag, eleven lüktetésű mű az Acél. Egy vadonatúj, furcsa korosztály furcsa látlelete Itália sötétebbik feléről. W. Kovács Ágnes könyvtáros ajánlásával.
Bagdy Emőke: Álmok, szimbólumok, terápiák - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b262097
"Ez a könyv a számomra legkedvesebb írásaimból született. Már a megírásuk során is éreztem azt az örömöt, hogy bennük megmutathatom, miképpen gondolkodom a lelki folyamatokról, álomról, szimbólumokról és a pszichoterápiás munka rejtelmes világáról. Azt is láttathatom, hogyan dolgozom a lelki erőtérben, amikor nem a szokványos közlési utakon járunk, hanem az ősibb álomnyelven, a képek sokjelentésű tartományában, a szimbólumterápiás lelki ösvényeken. Szeretem ezt a világot, mert megtapasztalhattam, hogy éber vagy éjszakai álmaink egyaránt a színtiszta igazat üzenik, a legfontosabbat, amit tudatosítanunk kell, meg kell értenünk. Ehhez azonban bele kell tanulnunk a szimbólumok nyelvébe. Néhány olyan terápiás esettanulmányt is bemutatok, amelyeket csak a szakember kollégáim ismerhetnek, ez idáig nem kerültek széles nyilvánosság elé. Eldöntöttem azonban, hogy kinyitom a titkok ajtaját, és behívom a pszichoterápia (sokszor misztifikált) világába azokat, akik érdeklődnek ez iránt. Szeretettel ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik ebben az elembertelenedett, eldologiasodott világban egyedül vagy „társas magányban” küzdenek, emberhez méltó létezés, megértő lélek keresésével. Azt üzenem: nézz körül, van segítség, ne félj, nem vagy egyedül!" Bagdy Emőke. Gál Erzsébet könyvtáros ajánlásával.
Brockmole, Jessica: Levelek Skye szigetéről - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b262505
Elspeth mindig azt mondta a lányának: életem első kötete kifutott nyomtatásból. Ám amikor bombasorozat éri Edinburgh-t, és Margaret megtalálja anyját a hálószobában egy halom megsárgult levéllel az ölében, a múltra, melyet Elspeth oly gondosan titkolt, hirtelen fény vetül. A következő napon Elspeth eltűnik. Egyedül maradva a levelekkel, Margaret megismer egy olyan anyát, akit soha nem ismert: egy költőnőt, aki Skye szigetén élt, és aki 1912-ben válaszolt egy Illinois-ban élő fiatal amerikai rajongója levelére. Szemérmeskedés nélkül, Elspeth és Davey őszintén megosztották egymással álmaikat, félelmeiket – minden olyasmit, amit senki mással. Mert anélkül, hogy valaha is találkoztak volna, kiválóan ismerték egymást. Az óceán két különböző partján, békeidőben és háborúban, de leginkább papíron és tintán keresztül megélve az eseményeket a Levelek Skye szigetéről egy levél mindent megváltoztató erejéről szól – a levéléről, melyet soha nem kellett volna elküldeni, a levéléről, mely soha nem kerül elküldésre, és a levéléről, melyet örökre megőriz a címzettje. Bognár Csilla és Buzsicsné Szabó Eszter könyvtáros ajánlásával.
Byrne, Rhonda: A Titok - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b233320
Nemzedékről nemzedékre örökítették, mohón sóvárogtak utána, elvesztették, ellopták, hihetetlen pénzekért adták-vették. Az évezredes Titok tudói olyan történelmi nagyságok voltak, mint Platón, Galilei, Beethoven, Edison, Carnegie, Einstein és még sok más feltaláló, teológus, tudós és elismert gondolkodó. De most végre fellibben róla a fátyol. „"Ha megismered a Titkot, megtudod, hogyan érhetsz el és tehetsz magadévá bármit, amit csak szeretnél. Igaz valód tárul fel előtted. Rájössz, hogy micsoda nagyszerű dolgok várnak rád az életben.” – a Bevezetésből. Szörényiné Kis-Gergely Lilla könyvtáros ajánlásával.
Cronin, Justin: A szabadulás - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b248518
Rákbeteg felesége halála után dr. Lear, az özvegy tudós elkezdi kutatni a hosszú élet titkát, a betegségek és az öregedés ellenszerét. A hamarosan a hadsereg felügyelete alá kerülő kísérletsorozat eredményeként azonban a 12 kísérleti alany – minden emberi vonását elvesztve – félelmetes, gyilkos lénnyé alakul át. A kutatás utolsó fázisában a tudósnak szüksége van egy hatéves kislányra is, akit szintén beoltanak a kiszámíthatatlan hatású vírussal. Annak ellenére, hogy a Colorado-hegységbeli kísérleti telepet kommandósok őrzik, a kísérleti alanyok, azaz „fertőzöttek” kiszabadulnak. Senki és semmi nem állíthatja meg őket, a fertőzés egyre terjed, s mind több ember válik hozzájuk hasonló vérszomjas szörnyeteggé. Egyedül Amy, a hatéves kislány szervezete reagál másképpen a vírusra. A különös, világító lényekké átalakuló fertőzöttek az Egyesült Államok egész területét ellepik: már csak egy emberi közösség marad valahol Kaliforniában, melynek tagjai jól kiépített erődjük és harcosaik segítségével majd’ száz éven át megakadályozzák a fertőzöttek bejutását. A Kolónia lakói elszigetelten élnek a kaliforniai hegyekben, a régi, vírus előtti világot az idősek beszámolóiból vagy a Hosszú Portyákon látott romokból ismerik. Egy nap fura lány jelenik meg a Kolónia kapujában – Amy. Felbukkanása gyökeres változást hoz a Kolónia életében… Justin Cronin A szabadulás című poszt-apokaliptikus látomása egy ezer évet átfogó trilógia első része. Musztács Krisztián könyvtáros ajánlásával.
Glattauer, Daniel: Gyógyír északi szélre - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b246062
Emmi Rothner e-mailben szeretné lemondani a Like magazin előfizetését, de félreüt egy betűt, és levele véletlenül Leo Leikénél köt ki. Minthogy újra meg újra a rossz címre ír, Leo egy idő után kénytelen felvilágosítani őt a tévedéséről. Így veszi kezdetét a különleges levélváltás, melynek során a teljes ismeretlenség és kedves bensőségesség közti keskeny mezsgyén egyensúlyozva egyre közelebb kerülnek egymáshoz, míg végül kénytelenek feltenni maguknak a kérdést: vajon a levelekben kifejezett, egymás iránti egyre erősebb érzéseik kiállják-e a személyes találkozás próbáját? És ha igen, hogyan tovább? Bognár Csilla könyvtáros ajánlásával.
Kolozsvári Grandpierre Emil: A szerencse mostohafia - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b27907
„Életrajzi regényemből, amely egyben családregény, Gyurka bátyámat nem hagyhattam ki. Ám alig kezdtem foglalkozni vele, kiderült, hogy zsúfolt, gazdag, hatalmas élete szétvetné a már megkezdett munka kereteit. Külön regényben foglalkozom hát vele..." Kolozsvári Grandpierre Emil. Pánczél Edit könyvtáros ajánlásával.
Kun Erzsébet: Családmesék - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b106946
Van-e a kavicsnak lelke? S mit pletykál az öreg, rekedtes hangú zsebóra, ,akit' mellesleg Zégernek hívnak? Lehet-e barátunk a duruzsoló szamovár? Higgyünk-e a gumibéka időjárási előrejelzésének? Kun Erzsébet családmeséi igazi tündérvilágba kalauzolnak, de olyan tündérvilágba, amelyben vaskosan valóságízű minden. Ebben a családban hétköznapiak a csodák: tárgyak elevenednek meg és beszélnek, boszorkányok érkeznek uzsonnára, manók szaladgálnak ki s be. S míg velük szárnyal az olvasó képzelete, szinte észrevétlenül belelát egy peremvárosban dolgozó orvos nagyon is földhözragadt gondjaiba és abba is, milyen gazdaggá tehet síron innen és túl a szeretet, amelynek összekovácsoló ereje elnyűhetetlenné edzi az emberi kapcsolatokat és értelmet adhat az egyedüllétnek is. Filozófia, játékosság és humor ötvöződik a könyvben, éppen olyan arányban, ahogy a három fogalom az életben is elegyedik. Mert bármilyen áradó kedvvel mesél a szerző, igaz meséket ír, s aki tud szeretni, hinni fog neki. Buzsicsné Szabó Eszter könyvtáros ajánlásával.
Loe, Erlend: Vegyesbolti csendes napok - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b253249
Telemann, a norvég drámaíró feleségével és három gyermekével egy bajor kisvárosban tölti a nyarat. Miközben igyekszik meggyőzni nemcsak feleségét, de saját magát is, hogy egy színdarabon dolgozik, mely “maga az ősenergia, az életet is veszélybe sodró elemi erő”, valójában a dús idomokkal megáldott sztárséfről, Nigelláról ábrándozik. Bár a házaspár csak egy kellemes nyaralást akart eltölteni, egész kapcsolatuk veszélybe kerül – és mindennek tetejébe még az angolul egy szót sem beszélő vendéglátó családdal, Baderékkel is dűlőre kell jutniuk… Erlend Loe legújabb regénye szinte maga is dráma: hétköznapiságukban groteszk párbeszédtöredékek sorozata, melyek rendkívül pontosan és éleslátóan mutatják meg egy céltalanul sodródó, a széthullás határán egyensúlyozó házasság történetét. A szerző szokása szerint egyszerre nevetteti és ejti kétségbe az olvasót azzal, hogy a mindenki számára ismerős helyzeteket új megvilágításba helyezi. Salamonné Vadász Tímea könyvtáros ajánlásával.
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b236899.2
Két régi barát évtizedek után újra találkozik, s végigbeszélgetik az éjszakát. Egyikük annak idején elárulta barátját, örökre tönkretette az életét. Márai regényében a barátság, hűség és árulás, egy világrend széthullásának kérdését járja körül. Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.
Michener, James A.: Hawaii - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=a199219
A szerző végigkíséri az olvasóval Hawaii történetét. Az első vulkánkitörésektől, a betelepülésen át eljutunk 1822-be, mikor megérkeznek az első hittérítők New England-ból. Elkezdődik a bennszülött szokások felszámolása, majd jönnek a világháborúk. Pánczél Edit könyvtáros ajánlásával.
Moyes, Jojo: Akit elhagytál - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b261898
1916, Franciaország. Miután imádott férje, Édouard hadba vonul, Sophie Lefevre egyedül kénytelen gondoskodni családjáról. Német kézre került kisvárosukban új katonai parancsnok jelenik meg, aki tisztjeivel még inkább megkeseríti Sophie életét. S amikor a Kommandant szeme megakad a portrén, melyet Édouard festett ifjú asszonyáról, az események baljós fordulatot vesznek, melynek nyomán Sophie-nak borzasztó nehéz döntést kell hoznia. Közel egy évszázad múltán a varázsos hatású festmény Liv Halston londoni otthonának éke – férjétől kapta nászajándékul. Amikor egy véletlen találkozás következtében fény derül a kép sötét múltjára és valódi értékére, Liv élete fenekestül felfordul. Hamarosan komoly jogi csatározás kezdődik, melynek tétje nem csupán a festmény tulajdonjoga, hanem talán Liv boldogsága is. Buzsicsné Szabó Eszter könyvtáros ajánlásával.
Musso, Guillaume: És azután... - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b245581
Nathan nyolcéves korában belépett a fényalagútba, amelyről a halálból visszatérők mesélnek. Azután… még egy esélyt kapott. Húsz évvel később Nathan az egyik legmenőbb ügyvéd New Yorkban. Még mindig szerelmes a feleségébe, akit gyermekkora óta imád, és aki nemrég elhagyta őt. A gyermekkorában történtekre már alig emlékszik. És nem tudja, hogy akik visszatértek a halálból, többé már nem ugyanazok, akik voltak. Egy túlvilági hírnök meglátogatja, és élete legnehezebb próbatétele elé állítja; meg kell értenie, hogy miért jött vissza. Hogy mi a küldetése itt a földön. Musso titkokkal teli regénye lenyűgöző ezoterikus utazás, elsöprő szerelmi történet és fordulatos thriller is egyben. Van-e küldetése az életünknek, megóvhatjuk-e azt, akit szeretünk, hihetünk-e a végzet hatalmában – ezekre a kérdésekre kapunk választ a francia irodalom jelenlegi legnagyobb sztárjától. Az alig harmincéves író műveit a világ minden táján publikálják, számos országban sikerlista-vezető, kritikai díjak kitüntetettje, regényeiért kiadók és filmproducerek versengenek. Ott leszel? című regénye már magyarul is olvasható. Szerelem életre-halálra címmel is megjelent. Kálóczi-Bognár Ágnes könyvtáros ajánlásával.
Oksanen, Sofi: Sztálin tehenei - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b250010
Noha Anna egészségesnek tűnik, mégsem tipikus finn kamasz lány – anyja a vasfüggöny mögül került az 1970-es évek nyugati világába, más szokások, más viszonyok közé. Anna lakóhelyén, a „tősgyökeres finn kisvárosban” az emberek gyanakodva tekintenek a keleti blokkból menekültekre – legyen az bármilyen nemzetiségű, ők már csak ruszkik maradnak. A nők pedig kurvák… E bélyeg beleégett Anna lelkébe, s hogy lemossa magáról származása „szégyenét”, anyjával együtt a titkolózást választja – soha ki ne derüljön semmi! Anna hallgatásra kényszeríti magát: eltompítja lelkét, s csak az éberség fenntartására, a tökéletesség megszerzésére figyel. Vad szexualitás, bulimia – mint jellegzetes trend-betegség – és a vasfüggöny mögötti történelem drámai természetességgel fonódik egybe Sofi Oksanen debütáló regényében, a Sztálin teheneiben. Oksanen az első nyugati író, aki egyszerre belülről s mégis kívülről ír a szovjet időkről. Példátlanul erőteljes irodalom nők három generációjáról, akiket a politika, a háború, a szerelem és a betegség sodort el egymástól… és önmaguktól. Salamonné Vadász Tímea könyvtáros ajánlásával.
Ráth-Végh István: Szerelem, házasság - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b52047
E könyvben is érvényesül Ráth-Végh István sajátos szellemessége és iróniája. Páratlanul gazdag anyagát, mint az életet tükröző dokumentumokat tárja az olvasó elé, s humanista derűje a szerelem fonákságainak bemutatásával ad szórakoztató, de egyben meggondolkodtató képet. Pánczél Edit könyvtáros ajánlásával.
Rosnay, Tatiana de: Sarah kulcsa - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b254118
Párizs, 2002. Julia Jarmond amerikai újságírónőnek cikket kell írnia az 1942-es nagy párizsi razzia évfordulója alkalmából. Ezzel kapcsolatos kutatásai során lassan feltárulnak előtte azoknak a szörnyű júliusi napoknak az eseményei, amikor sok ezer zsidót, köztük több mint négyezer gyermeket hurcoltak el, és zártak be napokra, rettenetes körülmények között a Téli Kerékpárstadionba, hogy onnan vigyék őket tovább a lágerekbe. Döbbenten tapasztalja, hogy még hatvan év elmúltával is milyen mély hallgatás övezi ezt a témát a franciák körében. És rájön, hogy a férje családja is súlyos titkot takargat… Párizs, 1942. július 16. Kora hajnalban francia rendőrök dörömbölnek egy Marais-negyedbeli lakás ajtaján. A kis Michel rémülten bújik el kuckójában, a faliszekrényben. Tízéves nővérkéje, Sarah, úgy hiszi, ott biztonságban lesz, amíg délután vissza nem jön érte. Rázárja öccsére az ajtót és magával viszi a kulcsot. Nem tudja, hogy ahová ő megy, onnan nincs visszatérés… Egy felkavaró regény a múlt és a jelen összekapcsolódásáról. Bognár Csilla könyvtáros ajánlásával.
Ruiz Zafón, Carlos: A szél árnyéka - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b243732
A tízéves Daniel élete egy csapásra megváltozik, amikor egy hűvös hajnalon apja elviszi Barcelona szívébe, ahol az Elfeledett Könyvek Temetőjében felfedezi azt a regényt, mely döntő hatással lesz sorsára. A kötet titokzatos szerzőjének nyomait kutató fiú életében kalandos évek következnek. Minél több mindent tud meg Daniel a lenyűgöző könyv történetéről, annál inkább szaporodnak a rejtélyek. Különös módon élete minden fordulatát mintha a rajongásig szeretett könyvnek köszönhetné: az első szerelmet, a nagy kiábrándulást, új barátait és még inkább fenyegető ellenségeit, majd a szívét betöltő újabb nagy szerelmet. Az elveszettnek hitt könyv elfelejtett szerzőjének nyomdokain járva elszánt és veszélyes ellenfelekkel kell megküzdenie, mivel akadnak, akik bármire képesek azért, hogy a múlt sötét titkaira ne derüljön fény. A sodró lendületű epizódok váltakozó hangulatú sora sajátosan rabul ejtő kaleidoszkóppá válik: szenvedélyes romantikus jelenetek váltakoznak regénybe illően félelmetes fejezetekkel, melyek feszültségét vidám kópéságok oldják, és mindezek mögött kuszán húzódnak meg egy meghökkentően eredeti bűnügyi történet hálójának a szálai. Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.
Shaffer, Mary Ann: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b245259
1946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története. Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.
Tar Sándor: A mi utcánk - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b151139
„Valami lehet a levegőben mostanában, vagy csak a hőség teszi, érzi ember, állat, hogy valami nincs rendben. Dorogi lova, a Palkó például úgy issza a sört újabban, hogy felemeli a farkát közben. Mérő Lajos pedig a műfogát vesztette el valahol, de a sört ugyanúgy issza, talán kicsit kevesebbet, vagy csak Esztike, a pultos nem húz neki annyi vonást. Lajost valaki fejbe vágta egy fülledt, zavart éjszakán… Akkor tűnt el az az adonyi alak is, aki hozott patkánnyal rágcsálót irtott, és kedvelte, ha pofozzák. Azóta valami vibrál a levegőben.” (részlet a könyvből) Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.
Zusak, Markus: A könyvtolvaj - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b248171
1939, a náci Németország A Halálnak sohasem volt még ennyi dolga, de ő már tudja, hogy ez még csak a kezdet. Mert a Halál bölcs és kíváncsi, szeretne mindent tudni az emberekről. Együtt is érez velük, ha csak ideje engedi. Ő meséli el ezt a történetet, amely egy német kislányról, Lieselről, a családjáról és a barátairól szól. Meg fanatikus németekről. És egy zsidó fiúról, akit a háború alatt egy pincében rejtegetnek. Liesel imád olvasni, és ha csak teheti, könyveket lop. De a legkedvesebb könyve az, amit a pincében rejtőzködő zsidó fiú ír neki. És egyszer csak hullani kezdenek a bombák. Benke Dániel könyvtáros ajánlásával.

Insert failed. Could not insert session data.